Az Álomfogó világa - az Álomfogók

Szvapna felleghajtóját ráteríti az egyik fotel háttámlájára, majd piszkavasat véve a kezébe, megbökdösi a sárga szikrákat hányó fahasábokat. Mögöttük az őrök kívülről csukják be az ajtót, így csak hárman maradnak a szobában. Gergő azonnal a kölyökfarkashoz lép, és leveszi róla a nyakörvet, majd tétován toporog, és a falakat plafonig beborító könyvek rengetegét nézi. ősi köteteknek látszanak, gerincük fakult a sok olvasástól, de azért néhánynak ki tudja betűzni a címét. Csodálkozva fedezi fel az éberek világának legkedveltebb meséit, fantasztikus, varázsos történeteit. Mintha a könyvtár tulajdonosa csakis olyan köteteket gyűjtene, amikben révülők szerepelnek.

Szvapna, aki időközben egy hatalmas merőkanál segítségével forró teát töltött két bögrébe, szintén felnéz a könyvekre.

- Álmok - mondja halkan. - Éberek és révülők látták, és jegyezték le őket. Mind megtörtént. Az egyik a való világban, a másik itt, az álmok birodalmában.

- Te gyűjtötted össze őket?

- Az álomfogók találtak rájuk - Szvapna int Gergőnek, hogy üljön le a fotelba, s maga is helyet foglal. A kölyökfarkas olyan otthonosan heveredik el gazdája lábánál, mintha mindig is ebben a szobában töltötték volna estéiket.

- Kik vagytok ti? - Gergő elszakítja kutató tekintetét a könyvekről, és Szvapna átható, zöld szemét vizslatja. - Rólatok soha nem beszéltek a révülők.

- Mert nem tudják, hogy létezünk. Még a Hetek is csupán sejtik, hogy van egy nép a szellemvilágban, amelyik nem osztja meg titkait sem az éberekkel, sem velük. A városunkat alaposan elrejtettük a Világfa lombjába, s nem szeretjük a látogatókat.

- Miért hívjátok magatokat álomfogóknak? És miért...

- Csak sorjában! - nevet fel Szvapna, és kezébe veszi párázó bögréjét. Az álomfogók vezetője cseppet sem daliás. Sőt, alacsony, pocakos, és már alaposan benne járhat ötvenes éveiben. Mégis sokkal barátságosabb, mint bármelyik révülő, akivel eddig Gergő találkozott. A fiúnak fel kell idéznie az emléket, mikor ugyanez a férfi dárdájával rátámadt Wataturura, nehogy megfeledkezzen az óvatosságról.

- Elhiszem, hogy a kérdések futóversenyt rendeznek a fejedben, de nem szabad elkapkodni semmit - beszél tovább Szvapna, miután óvatosan kortyolt teájából. - Az álomfogók valaha egyetlen, kicsi törzs volt, méghozzá az éberek valóságában. Az esőerdők mélyén laktunk, távol minden más néptől. Békében éltünk a természettel, a Sárkány soha nem haragudott meg ránk, mert mi sem bántottuk őt. Ez volt az éber életünk. De éjjel, mikor aludtunk, képesek voltunk kóborolni az álomvilágban is, méghozzá akaratunk teljes birtokában. Nem az álomképek irányítottak minket; mi alakítottuk az álmainkat.

- Van egy mesterem… - szól közbe Gergő. - ő szenoi, és a népe szintén képes irányítani az álmait.

- Ismerjük a szenoikat - biccent Szvapna. - Az álomvilágban ők közeli rokonaink. Már majdnem mindarra képesek, amire az álomfogók.

- Miért, ti mire vagytok képesek?

Szvapna elmosolyodik.

- Mindenre - mondja. - Mi álmodjuk ide ezt a várost, körülötte az erdőket, benne a különös állatokkal, s a hegyeket a látóhatáron. Országunk összes fűszála, apró bogara, tó fenekén heverő kavicsa összehordott álmokból került ide.

- Tehát ezért vagytok álomfogók! Bejárjátok az álomvilágot, és ami tetszik, azt ide álmodjátok, a saját birodalmatokba.

- Így valahogy - Szvapna néhány pillanatra lehunyja a szemét, mire a kandallópárkányon álló tükörben feldereng Boglárka alakja. Gergő közelebb akar menni a képhez, mikor Szvapna kinyitja a szemét, és a jelenés eltűnik. - Bárkinek az álmába képesek vagyunk belopakodni, lehet az éber, vagy révülő. Az álomfogók népe immár egészen az álomvilágban él. Kitanultuk összes tudományát, és így képtelenség elcsípni közülünk bárkit is. Éber testünk már rég nem létezik a dzsungel mélyén. Kénytelenek voltunk átköltözni ide, a Világfára, mert az esőerdőket irtani kezdték, s hamarosan minket is felfedeztek volna. Nem akartuk, hogy az éberek szolgákká tegyenek minket. Vagy ami még rosszabb; ránk kényszerítsék a saját álmaikat.

- Inkább végleg átrévültetek ide?

- És megálmodtuk a saját birodalmunkat - Szvapna szemében öröm csillan. - Szeretünk magunkban lenni, ezért a révülőknek sem szóltunk, hogy itt vagyunk. Erős bűbáj védi az országunkat, így titokban maradt a létezésünk.

- De a városban nem csak olyan álomfogókat láttam, mint te - int az ajtó felé Gergő. - Úgy értem, az utcákon mindenféle különös lény mászkál, s mintha egészen közönséges éberek is volnának közöttük.

- Teljesen mindegy, milyen a külsejük; ők már mind álomfogók, mivel csatlakoztak hozzánk. Először azt hittük; örökké megőrizhetjük létezésünk titkát. Hiszen itt, ha egy álomfogónak útban van a hegy, alagutat álmodik bele, vagy egyszerűen átrévül rajta. Mások álmaiba lopózva bármivé álmodhatjuk magunkat, s ha mégis meglátnak, csak ki kell törölni az emlékünket az illető fejéből. Ez ébereknél nagyon könnyű; ők úgysem vesznek komolyan semmit, amit az álmaikban látnak.

- Mégis hiba történt.

- Valamit nem vettünk számításba - bólintott a törzsfő. - Nevezetesen azt, hogy nem csak mi, de mások is szívesen elmenekülnének az álomvilágba, méghozzá véglegesen. Van közöttük szellemlény, aki valaha egy éber vallás istene volt: a való világban megfeledkeztek róla, így hontalanná vált. Csatlakoztak hozzánk révülők, akik tökéletes nyugalomra vágytak, s előbb maguk mögött hagyták az éberek világát, majd a varázstudók birodalmát is. Olyan álombéli tudásra tettek szert, ami érdemessé avatta őket arra, hogy közénk álljanak. S végül rengeteg éber is elvetődött hozzánk.

- Éberek? - ámul Gergő. - Hiszen ők még a révülők létezésében sem hisznek! Azt gondolják, mind csak mese, ami a te összehordott könyveidben van. Tudom, hiszen én sem gondoltam másként a varázstudókra, mint ostoba kitalációkra.

- Pedig hidd el, számos éber akad, aki annyira el van keseredve a való világban, hogy az álmaiba költözik. ők előbb-utóbb rátalálnak az álomfogók birodalmára, s ha akarnak, örökre ide költözhetnek.