Raymond E. Feist: Sethanon alkonya (részlet)Jimmy levágtatott a hallba.
A fiú alaposan megnőtt az utóbbi hónapokban. A legközelebbi Nyárközép
Napján már tizenhat évesnek számított, bár senki sem tudta,
pontosan mennyi idős. A tizenhat látszott a legvalószínűbbnek, bár az
is lehet, hogy már tizenhéthez, esetleg tizennyolchoz közeledett. Mindig
is kisportolt volt, de mostanság elkezdett vállasodni, és legalább
egy fejjel magasabb lett, mióta az udvarba érkezett. Lassan már inkább
férfinak látszott, mint kamasz fiúnak.
De vannak dolgok, amelyek sohasem változnak, és ezek közé tartozott
Jimmy felelősségérzete. Komoly dolgokban tényleg lehetett számítani
rá, az apróságok elhanyagolása azonban azzal fenyegetett, hogy hamarosan
káoszba fullasztja a krondori udvart. A rendszabályok ugyanis
előírták, hogy a nagyherceg főapródjának - tehát Jimmynek - kellett
volna elsőként érkeznie a megbeszélésekre, ehhez képest rendszerint ő
volt az utolsó. A pontosság valahogy nem volt erénye. Mindig vagy későn,
vagy túl korán érkezett, épp időben azonban nagyon ritkán.
Locklear úrfi már a kisterem - az apródok gyülekezőhelye - ajtajánál
állt, és kétségbeesetten integetett Jimmynek, hogy siessen. Az összes
fiú közül egyedül Locklear barátkozott meg a nagyherceg apródjával,
amióta visszatért az ezüsttövis szerző útról. Jimmy első, nagyjából
helytálló ítélete ellenére, hogy Locklear még sok tekintetben gyerek,
Határszéle bárójának legkisebb fia olykor akkora vakmerőséget mutatott,
amely egyszerre meglepte és örömmel töltötte el barátját. Nem
számított, hogy milyen veszélyes terveket szőtt Jimmy, Locklear többnyire egyetértett. Amikor az udvari hivatalnokok türelmével játszva bajba
kerültek, ő zokszó nélkül vállalta a büntetést, elfogadva, hogy ez az
ára, ha elkapják őket.
Jimmy berobogott a szobába, és nagy igyekezetében végigcsúszott a
sima márványpadlón. A két tucatnyi zöld-barna ruhás apród szabályos
kettes sorokban állt a teremben. A fiú körülnézett, és látta, hogy mindenki
a helyén van. Abban a pillanatban sikerült elfoglalnia a kijelölt
helyét, amikor Brian deLacy ceremóniamester belépett.
Amikor Jimmy megkapta a főapródi címet, azt hitte, rengeteg kiváltsággal
jár, minden felelősség nélkül. Hamarosan kiábrándították ebből
az illúzióból. Az udvar gépezetének szerves részévé vált - még ha csak
apró fogaskeréknek számított is -, és amikor elmulasztotta a kötelességét,
azzal a fontos ténnyel nézett szembe, amelyet minden nemzet és
nép hivatalnokai ismernek: a magasabb rangúakat nem érdeklik a
mentségek, csak az eredmények. Jimmy együtt élt és halt minden hibával,
amelyet az apródok elkövettek. Idáig nem volt túl szerencsés éve a
fiúnak.
A magas, méltóságteljes ceremóniamester kimért léptekkel közeledett
suhogó fekete-vörös hivatali köntösében, és megállt Jimmy mellett.
Elvileg a fiú volt az első asszisztense - a hercegi háznagyot nem
számítva -, de a gyakorlatban ő okozta a legtöbb gondját is. DeLacy úr
háta mögött két bíbor-sárga egyenruhás fiú közeledett. Ők közemberek
fiai voltak, akik felnőtt korukban a palotában fognak szolgálni, ellentétben
a nemesi apródokkal, akik egyszer majd a Nyugati Birodalom
nagyurai lesznek. DeLacy úr szórakozottan koppantott vasalt hivatali
botjával a padlón.
- Már megint éppen csak megelőzött, igaz, James úrfi? - kérdezte.
Jimmy komoly maradt annak ellenére, hogy a hátsó sorokból elfojtott
kacaj hallatszott.
- Mindenki rendben felsorakozott, deLacy úr. Jerome úrfi betegség
miatt a szállásán maradt.
- Igen, hallottam arról a tegnapi kis vitáról a pályán - felelte fáradt
beletörődéssel a hangjában deLacy. - Úgy érzem, nem érdemes hosszasan
időznünk a Jerome-mal folytatott állandó csetepatéiknál. Már
megint kaptam egy levelet az úrfi édesapjától. Azt hiszem, a jövőben
egyszerűen továbbítom az ilyen jellegű leveleket önhöz. - Jimmy megpróbált
ártatlanul nézni, de nem sikerült. - Most pedig, mielőtt áttérnék
a napi feladatokra, úgy érzem, figyelmeztetnem kell önöket egy nagyon
fontos tényre: önöktől mindenkor elvárják, hogy úgy viselkedjenek,
amint az egy ifjú úrhoz illik. Ezen okból, szintén úgy érzem, helytelenítenem
kell egy újonnan elharapózó szokást, mégpedig azt, hogy fogadnak
a hatodnapokon játszott hordólabda meccsek eredményére. Világosan
beszélek? - A kérdést ugyan az összes úrfinak tette fel, deLacy keze
azonban Jimmy vállára nehezedett, amikor folytatta: - Ettől a naptól
fogva nincs több fogadás, kivéve persze, ha valami nemes dologról van
szó, mint például a lovak. Hogy ne értsenek félre, ez parancs.
Az apródok jóváhagyólag mormogtak. Jimmy ünnepélyesen bólintott,
titokban azonban megkönnyebbült, hogy ő már megtette a tétjeit az aznap
délutáni meccsre. A játszma körül akkora volt a személyzet és a kisebb
nemesek érdeklődése, hogy a fiú feltétlenül ki akarta játszani az új
intézkedést. Nagy árat fizethet, ha deLacy úr rájön, hogy Jimmy már fogadott
a meccsre, a fiú azonban úgy gondolta, a kérésnek eleget tett. Elvégre
a ceremóniamester semmit sem mondott a már létező fogadásokról.
DeLacy úr átfutotta az apródok tegnap éjszaka készített beosztását.
Bármilyen sok kifogása is merült fel főapródjával szemben, a munkájára
sohasem volt panasz. Amit Jimmy megcsinált, azt jól csinálta. Leginkább
az volt a gond, hogy nehéz volt rávenni a dolgok elvégzésére. Miután
kiosztották a délelőtti feladatokat, deLacy úr ismét megszólalt:
- Tizenöt perccel a délután második órája előtt gyülekezzenek a palota
lépcsőinél, mivel kettőkor érkezik oda Arutha herceg és az udvar a
Bemutatásra. Amint a ceremónia véget ér, a nap további részére felmentem
önöket kötelezettségeik alól, úgyhogy akinek itt van a családja,
az velük maradhat. Mindazonáltal kettőjüket megkérem, hogy álljanak
a nagyherceg családja és vendégeik rendelkezésére. Locklear és
James úrfiakat választottam ki erre a feladatra. Önök ketten most azonnal
Volney gróf hivatalába mennek, és mindenben a parancsai szerint
cselekszenek. Ez minden.
Jimmy csalódottságában némán álldogált, amíg deLacy távozott, és
az apródok is szétoszlottak. Locklear odaóvakodott a barátjához, és
megvonta a vállát:
- Hát nem vagyunk szerencsések? Mindenki más mehet enni, inni és
- vetett egy lapos pillantást vigyorogva Jimmyre - lányokkal csókolózni.
Mi meg ott toporoghatunk őfenségéék mellett.
- Megölöm! - mordult fel dühösen Jimmy.
- Jerome-ot? - ingatta a fejét Locklear.
- Ki mást? - felelte, aztán intett a barátjának, hogy kövesse, és kimasírozott
a teremből. - Ő beszélt deLacynak a fogadásokról. Így fizeti
vissza azt a monoklit, amit tőlem kapott tegnap.
- Kizárt dolog, hogy megverjük Thomot, Jasont és a többi inast, ha
ma egyikünk se játszhat - sóhajtott lemondóan Locklear. Ők ketten voltak
ugyanis az apródok legjobb sportolói. Locklear majdnem olyan
gyors volt, mint Jimmy, és így - épphogy csak lemaradva - az apródok
második legjobb vívójának számított. Azonkívül ők voltak a legjobb labdajátékosok
is a palotában, ezért így, hogy egyikük sem vehetett részt a
meccsen, majdnem biztossá vált az inasok győzelme.
- Mennyibe fogadtál?
- Minden pénzünkbe - felelte Jimmy.
Locklear felszisszent. Az apródok hónapok óta gyűjtögették aranyaikat
és ezüstjeiket erre a meccsre.
- Jól van na, honnan tudhattam volna, hogy deLacy így keresztbe
tesz nekünk ezzel a munkával. Pedig azokkal a vereségekkel, amiket az
utóbbi időben csináltunk, sikerült a nyereséget öt a kettőhöz arányra
feltornásznom az inasok javára. - A fiú ugyanis hónapok óta dolgozott
azon, hogy az apródok romló tendenciát mutassanak, így sikerült ilyen
magas arányszámot elérnie. - Még nem vesztettünk - tépelődött. - Már
eszembe is jutott valami.
- Épp csak sikerült időben érkezned ma - változtatott témát Locklear.
- Ezúttal mi tartott fel?
- Mariannával beszélgettem - vigyorodott el Jimmy feledve sötét
gondolatait. Aztán ismét elkomorodott: - A játék után hajlandó lenne
találkozni velem, erre most a nagyherceggel és a feleségével kell maradnunk.
A fiú tavaly nyár óta nemcsak megnőtt, de a lányok is elkezdték érdekelni.
A társaságuk, és hogy jó véleménnyel legyenek róla, hirtelen életbevágóan
fontos lett számára. A gyermekkora és a tapasztalatai miatt -
különösen az udvar többi apródjával összehasonlítva - sokkal érettebb
volt a koránál. Az egykori tolvajt már hónapok óta ismerték a palota fiatalabb
szolgálólányai. Marianna egyszerűen csak a legalkalmasabb volt
arra, hogy felkeltse a fiú érdeklődését, és Jimmy hamar levette a lábáról
a lányt eszével, bókjaival és jó megjelenésével. Az apród göndör, barna
haja, állandó vidámsága és villogó fekete szeme nem egy lányos szülőt
aggasztott a palota személyzetéből.
Locklear egy ideig megpróbált úgy tenni, mint akit nem érdekel a
dolog, de amint ő is a lányok érdeklődésének kereszttüzébe került, hamar
leolvadt róla az efféle magatartás. Ő is hétről-hétre magasabb lett:
mostanra már majdnem akkora volt, mint Jimmy. Hullámos, szőkésbarna
haja, szinte nőies szempillákkal keretezett búzavirágkék szeme, jóvágású mosolya és barátságos, könnyed modora mind-mind hozzájárult,
hogy ő is egyre népszerűbbé vált a palota lányai körében. Még
nem szokott hozzá teljesen a lányok gondolatához, mivel otthon csak
bátyjai voltak, de Jimmy mellett rájött, hogy valamivel több érdekes van
a nőkben, mint Határszélében gondolta volna.
- Nos - szólalt meg Locklear felvéve Jimmy iramát -, ha deLacy nem
talál valami indokot, hogy kirúgjon a szolgálatból, és Jerome sem veret
meg téged valami városi vagánnyal, akkor valószínű, hogy egy féltékeny
kuktafiú vagy mérges apa fogja elválasztani a hajadat egy húsvágóbárddal.
De egyiküknek sincs esélye, ha nem érünk oda időben a kancelláriára
- mert akkor Volney gróf fog megölni bennünket, és kitűzeti a fejünket
egy karóra. Gyerünk!
Azzal Locklear kacagva megindult, és Jimmyvel a nyomában végigszaladt
a folyosókon. Egy port törölgető öreg szolga felnézett a munkájából,
és egy pillanatra őt is felvillanyozta a fiatalság varázsa. Aztán beletörődve
az idő múlásába visszatért feladatához.
A tömeg ujjongott, amikor a heroldok elindultak lefelé a palota lépcsőjén.
Egyrészt azért éljeneztek, mert a nagyhercegük szól majd hozzájuk,
akit minden zárkózottsága ellenére is tiszteltek, és igazságosnak tartottak.
Másrészt azért örültek, mert látni fogják a nagyhercegnőt, akit
imádnak. Ő volt az ősi vér folyamatosságának szimbóluma: a kapocs,
amely a múltat és a jövőt összekötötte. De leginkább azért ujjongtak,
mert azok közé a szerencsés polgári származású alattvalók közé tartoztak,
akik ehetnek a nagyherceg kamrájából és ihatnak a borospincéjéből.
A Bemutatás Ünnepét harminc nappal a királyi család bármely tagjának
születése után tartották. A szokás eredete rejtély maradt, de úgy
tartották, már Rillanon városállamának ősi uralkodóitól megkövetelték,
hogy minden rendű és rangú polgárnak bemutassák: a trónörökös
rendellenesség nélkül született. Most pedig egy örömmel üdvözölt ünnepet
jelentett a népnek - olyan volt, mintha még egy Nyárközép fesztivált
rendeztek volna.
A kisebb vétségek elkövetői bocsánatot nyertek, a becsületbeli ügyeket
megoldottnak tekintették, és mindenfajta párbaj tilos volt a Bemutatást
követő egy héten és egy napon át. Az utolsó Bemutatás óta - Anita
hercegnőé volt az, tizenkilenc éve - felgyülemlett minden adósságot
elengedtek, továbbá ezen a délutánon és estén félretették a rangbeli
különbségeket: nemesek és közemberek ugyanarról az asztalról ettek.
Miközben Jimmy beállt a heroldok mögé a sorba, rájött, hogy valakinek
mindig dolgoznia kell. Valakinek el kellett készítenie a ma felszolgált
ételt, és valakinek el is kell takarítania a maradványokat este. És neki
is ott kell állnia szolgálatra készen, ha Aruthának vagy Anitának
szüksége lenne rá. Sóhajtva végiggondolta, hogy a kötelességek mindig
megtalálják, bárhová is rejtőzik.
Locklear halkan dudorászott magának, miközben a heroldok - Arutha
házi testőrségétől követve - felsorakoztak. Gardan, Krondor főparancsnoka
és Volney gróf, a megbízott főkancellár érkezése jelezte,
hogy a szertartás hamarosan kezdődik.
Az ősz hajú, fekete bőrű katona vidáman bólintott a terebélyes kancellár
felé, aztán intett deLacy úrnak, hogy kezdheti. A ceremóniamester
koppantott botjával, mire felharsantak a harsonák, peregni kezdtek
a dobok. A tömeg nyomban elcsendesedett, a ceremóniamester ismét
koppantott, és a herold megszólalt:
- Őfensége, Arutha conDoin, Krondor nagyhercege, a Nyugati Birodalom
ura, Rillanon trónjának örököse.
A tömeg éljenzett, bár inkább csak a forma kedvéért, mint valódi lelkesedésből.
Arutha olyan ember volt, akit a nép tisztelt és csodált, de
nem kifejezetten szeretett.
Magas, nyúlánk, sötét hajú férfi lépett be. Finom szövésű, halványbarna
ruhát viselt, a vállán pedig a hivatalát jelképező vörös palástot.
Barna szemét összehúzva várt, amíg a herold bejelentette a feleségét is.
Amikor a karcsú, vörös hajú nagyhercegnő csatlakozott a férfihoz, a
zöld szemekben bujkáló vidám csillogás mindenki arcán mosolyt fakasztott,
a tömeg pedig szívből fakadó üdvrivalgásba kezdett. Láthatták
az ő imádott Anitájukat, Arutha elődjének, Erlandnak a lányát.
A szertartás ugyan nem fog sokáig tartani, a nemesek bemutatkozása
viszont jóval több időt vesz majd igénybe. A palota egész sor magas
rangú lakója, valamint az ő vendégeik is a nyilvános megismertetésre
vártak. Most az első ilyen pár következett. Őkegyelmessége Salador
hercege és hercegnője.
Egy jóképű, szőke férfi vezetett karjánál fogva egy sötéthajú
asszonyt. Laurie, aki korábban dalnok és világcsavargó volt, most pedig
Salador hercege, és Carline hercegnő férje, odakísérte gyönyörű feleségét
sógora mellé. Egy hete érkeztek Krondorba, hogy megnézzék unokaöcsikéiket,
és még egy hétig szándékoztak maradni.
Újból és újból felharsant a kikiáltó hangja, hogy jelezze a nemesség
további tagjainak érkezését, míg végül csak az idelátogató külföldi méltóságok - köztük a kesh nagykövet - maradt. Hazara-Khan úr mellőzve
a szokásos kesh pompát, mindössze négy testőrrel érkezett. A nagykövet
a Jal-Pur sivatag nomádjainak stílusában öltözködött: fejét borító
szövetkendője alól mindössze a szeme látszott ki, fehér tunikája fölött
indigószín köntöst, alatta pedig fél lábszárig érő fekete, csizmájába tűrt
nadrágot viselt. A testőrök tetőtől talpig feketében feszítettek.
Azután előlépett deLacy, és ismét megszólalt:
- Lépjen közelebb a lakosság!
Sok száz különböző rendű és rangú férfi és nő - a legszegényebb
koldustól a leggazdagabb polgárig - gyűlt össze a palota lépcsőjénél.
Ekkor Arutha elmondta a hivatalos Bemutatási szöveget:
- Ma van a háromszáztizedik napja király urunk, első Lyam második
uralkodási évének. Ma bemutatjuk fiainkat.
DeLacy koppantott a botjával, és a herold ismét felkiáltott:
- Őkirályi fenségeik, Borric és Erland nagyhercegek.
A tömeg őrült üdvrivalgásba és éljenzésbe kezdett, amikor Arutha és
Anita egy hónappal ezelőtt született iker fiait először láthatták. A fiúk
mellé választott dajka most előrelépett, és odaadta a kisbabákat apjuk
és anyjuk kezébe. Arutha Borricot fogta, akit ugyanúgy hívtak, mint a
nagyherceg édesapját, Anita pedig az ő édesapjáról elnevezett kis Erlandot
tartotta. Mindkét gyerek jól tűrte a nyilvános szereplést, bár úgy
tűnt, Erland hamarosan nyűgös lesz. A tömeg folyamatosan éljenzett,
még akkor is, amikor Arutha és Anita már visszaadta a dajkának a babákat.
A nagyherceg ismét megajándékozta a lépcső tövében állókat ritka
mosolyai egyikével.
- A fiaim erősek és egészségesek, rendellenesség nélkül születtek.
Alkalmasak az uralkodásra. Elfogadjátok őket, mint a királyi ház fiait? -
A tömeg jóváhagyólag kiáltozott. Anita rámosolygott férjére, Arutha pedig
a nép felé intett. - Köszönjük, jó emberek. A mulatságig valamennyiőtöknek
kellemes időtöltést kívánok!
A szertartás ezzel véget ért. Jimmy odasietett Aruthához - mivel ez
volt a kötelessége - Locklear pedig Anita mellé állt. Locklear ugyan
egyelőre kezdőnek számított, de olyan gyakran teljesített a hercegnő
mellett szolgálatot, hogy általánosságban Anita személyes apródjának
tekintették. Jimmy gyanította, hogy deLacy rendezte ezt így, hogy
könnyebben rajtuk tarthassa a szemét. Arutha egy félmosolyt vetett
Jimmyre, miközben azt figyelte, hogyan dédelgeti a felesége és a húga
az ikreket. A kesh nagykövet levetette tradicionális fátylát, és ő is elmosolyodott
a nőkre pillantva. Négy testőre is közelebb óvakodott.
- Fenséges uram és asszonyom! - szólalt meg a kesh. - Önök háromszorosan
is áldottak. Az egészséges gyermek mindig az istenek ajándéka.
Ők pedig ráadásul fiúk. És ketten vannak!
Arutha a felesége ragyogásában sütkérezett, aki szinte érzékelhetően
sugárzott, valahányszor a dajka karjában fekvő fiaira nézett.
- Köszönöm önnek, kedves Hazara-Khan uram. Váratlan öröm számunkra,
hogy ebben az évben is élvezhetjük társaságát.
- Az idén szörnyű az időjárás Durbinban - mondta szórakozottan,
miközben csücsöríteni és grimaszolni kezdett, hogy a kis Borricot felvidítsa.
Aztán hirtelen eszébe jutott a rangja, úgyhogy összeszedte magát,
és sokkal hivatalosabban folytatta: - Azonkívül, fenség, van egy aprócska
ügy, amelyet meg kell beszélnünk Nyugat új határával kapcsolatban.
- Önnel, kedves Abdurom - nevetett Arutha -, az aprócska ügyek
alapvető jelentőségűvé válnak. Nem nagyon örülök a kilátásnak, hogy
ismét tárgyalóasztalhoz kell ülnünk. Mindenesetre bármilyen javaslatát
szívesen továbbítom őfelségének.
- Tisztelettel várom fenséged kegyét - hajolt meg a követ udvariasan.
- Nem látom a fiait és Daoud-Khant a kíséretében - nézett Arutha a
kesh testőrökre.
- Most ők intézik azokat a dolgokat, amelyeket rendszerint én szoktam
felügyelni a népem körében, Jal-Purban.
- És ők? - mutatott Arutha a négy testőrre. Mindőjük teljesen feketébe
öltözött - még a handzsárjuk hüvelye is fekete volt. A ruhájuk némiképp
hasonlított ugyan a sivatagi nomádokéhoz, mégis eltért mindattól,
amit Arutha más keshieken látott.
- Ők izmalik, fenség. Csak személyes védelemként szolgálnak, semmi
egyéb.
Arutha úgy döntött, nem szól semmit, mivel a kisbabák körül kezdett
csökkenni a tömeg. Az izmalik híres testőrök voltak, ők jelentették a legbiztosabb
védelmet a Nagy Kesh Birodalom nemesei számára, a pletykák
szerint azonban kémkedésre, és néha orgyilkosságra is alaposan kiképezték
őket. Legendás képességeket tulajdonítottak nekik: állítólag olyan észrevétlenül
tudtak mozogni, mint a szellemek. Arutha nem örült, hogy
majdnem-orgyilkosok élnek a házában, de valószínűtlennek tartotta,
hogy a kesh nagykövet olyasvalakit hozna Krondorba, aki veszélyes lehet a
Királyságra. Kivéve persze saját magát - tette hozzá Arutha gondolatban.
- És persze beszélnünk kell majd Queg legutóbbi kéréséről is, ami a
királysági kikötők használatára vonatkozik - jegyezte meg Hazara-
Khan.
Arutha láthatóan megdöbbent, aztán az arckifejezése bosszúsra váltott.
- Felteszem, ezt egy halásztól vagy matróztól hallotta egész véletlenül,
amikor partraszállt a kikötőben.
- Fenség, Keshnek sok helyen vannak barátai - felelte a nagykövet
behízelgő mosollyal.
- Nos, bizonyára semmi értelme sem lenne, hogy megjegyzést tegyek
Kesh Császári Hírszerző Testületére, mert mi mindketten tudjuk,
hogy - Hazara-Khan csatlakozott, és együtt fejezték be a mondatot -
ilyen testület nem létezik.
- Fenséged engedelmével - hajolt meg Abdur Rachman Memo Hazara-
Khan.
Arutha biccentett, miközben a keshi elbúcsúzott, aztán Jimmyhez
fordult:
- Micsoda? Épp ez a két kis csirkefogó van ma szolgálatban?
Jimmy - jelezve, hogy nem az ő ötlete volt - megvonta a vállát. A
nagyherceg hallotta, amint felesége utasította a dajkát, hogy vigye
vissza az ikreket a gyerekszobába.
- Annyi bizonyos, hogy csináltatok valamit, amivel kiérdemeltétek
deLacy haragját. Ennek ellenére nem hagyhatjuk, hogy az egész mókából
kimaradjatok. Úgy értesültem, lesz ma késő délután egy különösen
jónak ígérkező hordólabdameccs.
Jimmy meglepetést tettetett, de Locklear arca láthatóan felderült.
- Azt hiszem - felelte Jimmy diplomatikusan.
Miközben az udvartartás elindult befelé, a nagyherceg intett a fiúknak,
hogy kövessék.
- Nos, akkor majd beugrunk, és megnézzük, hogy megy a játék, jó? -
Jimmy Locklearre kacsintott, de Arutha folytatta. - Mindenesetre ha elveszítitek
azt a fogadást, nem adnék egy lyukas garast sem a bőrötökért,
mire az apródok végeznek veletek.
Jimmy nem szólt semmit, miközben a nagyterem és a nemesek fogadása
felé haladtak. A köznépet még nem engedték be az udvari mulatságra.
Aztán odasúgta a barátjának:
- Ennek az embernek megvan az az idegesítő szokása, hogy mindig
tudja, mi folyik körülötte.
Az ünneplés a tetőfokára hágott: nemesek keveredtek azokkal a közemberekkel,
akiket beengedtek a palota udvarára. A hosszú asztalok roskadoztak az ételektől és italoktól. A jelenlévők közül sokak számára ez
volt az év legfinomabb vacsorája. Bár a formalitásokat elvileg mellőzték
ma, a polgárok most is tiszteletteljes hódolattal közeledtek Arutha és kísérete
felé: meghajoltak előttük, illetve a hivatalos megszólításokat használták.
Jimmy és Locklear a közelben ődöngött, hátha szükség lesz rájuk.
Carline és Laurie kart karba öltve lépkedett Arutháék mögött. Az esküvőjük
óta Salador új hercege és hercegnője valahogy higgadtabb lett,
mint korábban, amikor mindenki tudott viharos szerelmükről a királyi
udvarban.
- Örülök, hogy ilyen sokáig tudtok maradni - fordult Anita a sógornőjéhez.
- Túl sok a férfi itt a krondori palotában. És most még két fiúval...
- Csak romlik a helyzet - fejezte be Carline. - Mivel én is apámmal
és a két bátyámmal nőttem fel, tudom, miről beszélsz.
- Ez azt jelenti, hogy szégyentelenül elkényeztettük - pillantott Arutha
a válla fölött Laurie-ra.
A dalnok felkacagott, de látva, hogy felesége kék szeme összeszűkül,
megtartotta magának a megjegyzését.
- Legközelebb lányom lesz - mondta Anita.
- Akkor szégyentelenül el fogjátok kényeztetni - felelte Laurie.
- És nektek mikor lesz gyereketek? - kérdezte Anita.
Arutha elvett az asztalról egy kancsó sört, és megtöltötte a saját és
Laurie korsóját. Egy szolga sietett oda hozzájuk két boroskupával a hölgyek
számára. Carline felelt meg az előző kérdésre:
- Akkor lesz, amikor lesz. Hidd el, nem rajtunk múlik, mi eleget próbálkozunk.
Anita a szája elé emelte a kezét, hogy elfojtsa kibukkanó kacagását,
Arutha és Laurie pedig meglepetten összenéztek.
- Csak nem azt akarjátok mondani, hogy elpirultatok? - pillantott rájuk
Carline. - Férfiak... - tette hozzá a sógornője felé fordulva.
- Lyam legutóbbi üzenete szerint Magda királyné lehet, hogy várandós.
Szerintem a következő posta érkezése után már biztosra tudni fogjuk.
- Szegény Lyam! - sajnálkozott Carline. - Épp neki, akit annyira szerettek
a hölgyek, kellett államérdekből nősülnie. Persze Magda kedves
teremtés, még ha kicsit unalmas is, úgyhogy a bátyánk viszonylag boldognak
látszik.
- A királyné nem unalmas - szögezte le Arutha. - Hozzád képest persze
egy egész flottányi rohamozó queg kalóz is unalmasnak tűnne. -
Laurie nem szólt semmit, de kék szeméből látszott, hogy egyetért az
előbb elhangzottakkal. - Mindenesetre remélem, hogy fiuk születik.
- Arutha repesve várja, hogy más legyen Krondor nagyhercege - mosolyodott
el Anita.
Carline sokat tudóan nézett a bátyjára.
- Akkor sem szabadulnál meg az államügyektől. Most, hogy Caldric halott,
Lyam még inkább rád és Martinra fog támaszkodni, mint korábban.
Lord Caldric ugyanis nem sokkal a király és a roldemi Magda hercegnő
esküvője után halt meg. Azóta Rillanon hercegének, a királyi kancellárnak
és első tanácsadónak üresen állt a posztja.
Arutha evett egy falatot, aztán megvonta a vállát:
- Szerintem rengeteg pályázó akad Caldric helyére.
- Éppen ez a gond - vágta rá Laurie. - Túl sok nemes szeretne előnyhöz
jutni a szomszédaival szemben. Három méretes csetepaténk is volt
a határok miatt a keleti bárók között. No nem akkora, hogy Lyamnak ki
kellett volna küldenie a hadseregét, de ahhoz éppen elég, hogy Malak
Keresztjétől keletre mindenki ideges legyen. Ezért nincs még Bas-Tyrában
herceg. Túl hatalmas az az uradalom, hogy Lyam csak úgy odaadja
valakinek. Ha Magda fiút szül, és nem vigyázol, egyszer csak arra ébredsz,
hogy kineveztek Bas-Tyra hercegének vagy Krondor udvarnagyának,
ami persze szintén hercegi címmel jár.
- Ebből elég - szakította félbe őket Carline. - Ma ünnep van. Már így
is túl sokat politizáltunk ma este.
- Gyere, menjünk - fogta meg Anita a férje karját. - Jót ettünk, folyik
a mulatság, és szerencsére a gyerekek is elaludtak. Azonkívül - nevetett
- holnap úgyis elkezdhetünk aggódni, hogy miből fizetjük ki a mai este
költségeit, meg a jövő hónapban következő Banapis Fesztiválét. Ma inkább
szórakozzunk egy jót.
Jimmynek sikerült odaférkőznie a nagyherceg mellé.
- Esetleg érdekelné fenségeteket egy nemes viadal? - váltott aggodalmas
pillantásokat Locklearrel, mivel a játék valószínűleg már elkezdődött.
Anita kérdően nézett a férjére.
- Megígértem Jimmynek, hogy megnézzük a hordólabdameccset,
amire már hónapok óta készülnek - magyarázta Arutha.
- Az érdekesebb is, mintha végignézünk még egy csapat zsonglőrt és
komédiást - bólintott Laurie.
- Ezt csak azért gondolod, mert a fél életedet zsonglőrök és komédiások
között töltötted - replikázott Carline. - Amikor kislány voltam,
mindig végignéztük, hogyan verik félholtra egymást a fiúk a hordólabda
közben hatodnapokon, persze közben úgy tettünk, mintha oda sem
figyelnénk. Én inkább a zsonglőröket és a komédiásokat választanám.
- Miért nem mentek el csak ti ketten a fiúkkal? - kérdezte Anita.
- Ma úgysem számít a protokoll. Majd később csatlakozunk hozzátok a
nagyteremben, amikor kezdődik az esti mulatság.
Laurie és Arutha egyetértettek, így követték a fiúkat, akik utat vágtak
nekik a sokaságban. Áthaladtak a központi udvaron, majd a palotát a
külső épületekkel összekötő termeken. A palota mögött, az istállók közelében
volt egy hatalmas gyakorlóudvar, amelyet rendszerint a katonaság
használt. Hatalmas tömeg gyűlt össze a szélén, akik vidáman éljenezni
kezdtek, amikor Arutha, Laurie, Jimmy és Locklear megérkeztek.
A nagyhercegék átverekedték magukat a nézősereg első sorába. Néhányan
ugyan odafordultak, hogy tiltakozzanak, de amikor meglátták
Aruthát, nem szóltak semmit.
Közvetlenül az éppen nem játszó apródok mögött csináltak nekik
helyet. Arutha odaintett Gardannak, aki a tér túloldalán állt néhány
szolgálaton kívüli katonával. Laurie egy pillanatig figyelte a játékot, aztán
megszólalt:
- Ez az egész sokkal szervezettebb, mint emlékeztem.
- Ez deLacy műve - felelte a nagyherceg. - Miután rengeteget panaszkodott,
hogy mennyi a munkaképtelen fiú egy-egy ilyen meccs
után, szabályokat írt a játékhoz. Látod azt a fickót a homokórával a kezében?
- mutatott előre. - Ő méri az időt. Egy játszma most egy óráig
tart. Egy oldalon egyszerre csak tizenkét fiú lehet, és nem szabad kilépniük
a földre rajzolt krétavonalak közül. Jimmy, milyen szabályok vannak
még?
A fiú - felkészülve a játékra - éppen az övét és a tőrét vette le.
- Nem lehet a kezünkbe venni a labdát, de ez régen is így volt - felelte.
- Amikor az egyik csapat gólt lő, a labda átkerül a másik csapathoz,
de ők a középvonalról indulhatnak. Nem lehet megharapni vagy megragadni
az ellenfelet, és a fegyverhasználat is tilos.
- Nincs fegyver? - csodálkozott Laurie. - Ez nagyon szelíden hangzik
a számomra.
Locklear is levette a felsőruháját és az övét, és megkocogtatta az
előtte álló fiú vállát.
- Mi az állás?
Az apród le sem vette a tekintetét a pályáról. Éppen egy istállófiú vezette
a labdát. Őt sikerült elgáncsolnia Jimmy egyik csapattársának, de
már későn, sikerült passzolnia egy péksegédnek, aki viszont ügyesen
berúgta a gólt az egyik hatalmas hordóba a kettő közül, ami a pálya innenső
végén állt.
- Ezzel együtt négy kettő - mordult fel az apród. - És még negyed
órája sem játszunk.
Jimmy és Locklear kérdően néztek Aruthára, aki bólintott. Berohantak
a pályára, leváltva két mocskos és véres társukat.
Jimmy elvette a labdát az egyik bírótól - a két bíró is deLacy úr újítása
volt -, és a középvonal felé rúgta. Locklear, aki már ott állt, mindjárt vissza
is passzolta neki, a felé ugró inasok legnagyobb meglepetésére. Jimmy villámgyorsan
otthagyta a körülötte állókat, éppen csak elkerülve egy neki
szánt ökölcsapást. A cél felé irányzott lövése azonban nem volt pontos,
csak a hordó peremét érte. Addigra azonban Locklear is kitört a többiek
közül, és berúgta a lepattanó labdát. Az apródok és egy csomó kisnemes
talpra ugorva ujjongott. Az inasok már csak egy ponttal vezettek.
Közben kisebb verekedés tört ki, de a bírók közbeavatkoztak. Mivel
nem történt komolyabb sérülés, a meccs folytatódott. Most az inasok
hozták fel a labdát, Locklear és Jimmy kissé lemaradt. Az egyik nagyobb
termetű apród vadul hárított: egy kuktát nekilökött annak a fiúnak, akinél
a labda volt. Jimmy úgy csapott le a szabadon maradt golyóra, mint
egy sas, aztán tovább is passzolta Locklearnek. A kisebbik apród ügyesen
felvezette a labdát, aztán átadta valaki másnak, de szinte rögtön
vissza is kapta tőle, mert az illető megijedt a körülötte rajzó ellenfelektől.
Ekkor egy nagydarab lovászgyerek rohant Locklear felé. Egyszerűen
lehajtotta a fejét, megragadta az apródot, és szerelés helyett labdástul,
mindenestül vele együtt kivetette magát a pályahatáron kívülre. Persze
azonnal kitört a verekedés, és miután a bíróknak sikerült szétválasztaniuk
a küzdőket, talpra segítették Lockleart. A fiú túlzottan megroggyant
ahhoz, hogy folytassa, így egy másik apród állt be a helyére. Mivel mindkét
játékos az alapvonalon kívülre került, a bírók bedobták a labdát a
pálya közepére. Mindkét csapat eszeveszetten igyekezett megszerezni,
amint az a könyökök, térdek és öklök csatájából is látszott.
- Na, így kell játszani a hordólabdát - jegyezte meg Laurie.
Ekkor egy lovászfiúnak sikerült kitörnie a többiek közül, és senki
sem állt közte és az apródok hordója között. Jimmy utánairamodott,
aztán - látván, hogy esélye sincs elvenni tőle a labdát - rávetette magát
a fiúra, utánozva azt a technikát, amelyet korábban Locklear ellen alkalmaztak.
A bíró megint elvette a labdát, és újabb küzdelem kezdődött a
középvonal mellett.
Ekkor egy Paul nevezetű apród megszerezte a labdát, és váratlan
csellel elindult az inasok gólvonala felé. Két nagydarab péksegéd tartóztatta
fel, de másodpercekkel mielőtt elérték volna, sikerült passzolnia.
A labda Friedric úrfihoz került, aki viszont Jimmyhez továbbította.
A fiú azt várta, hogy mindjárt utánaerednek, de meglepetten tapasztalta,
hogy elmaradtak mellőle. Új taktikával próbálkoztak a Jimmy és
Locklear által bemutatott villámgyors passzolgatás miatt.
Az oldalvonalnál az apródok bátorítóan kiabáltak.
- Már csak pár perc maradt - szólt be az egyik.
Jimmy odaintette magához Friedricet, gyors utasításokat adott neki,
aztán szétváltak. Jimmy balra cselezett, és otthagyta a labdát Friedricnél,
aki visszaindult a középpálya felé. Jimmy jobbra indult, és Friedric
jól irányzott passza révén ismét megkapta a labdát. Sikerült elkerülnie
a szerelést, és berúgta a játékszertt a hordóba.
A tömeg elismerően kiáltozott. Ez a meccs valami újat hozott a hordólabdában:
taktikát és ügyességet. Ebben a mindig is durva játékban
most megmutatták a pontosság erejét.
Ekkor újabb verekedés tört ki. A bírók odarohantak, de az inasok
nem nagyon akarták abbahagyni a küzdelmet. Locklear, akinek eddigre
már nem zúgott a feje, Laurie-ékhoz fordult:
- Megpróbálják húzni az időt, hátha lejár. Tudják, hogy ha még egyszer
megszerezzük a labdát, akkor nyerünk.
Végül sikerült helyreállítani a rendet. Locklear úgy ítélte meg, most
már elég jól van, úgyhogy leváltott egy, a verekedésben megsérült fiút.
Jimmy összeszedte az apródokat, és gyorsan néhány taktikai utasítást
suttogott Locklearnek, amíg az inasok megkapták a labdát. Ők is megpróbálták
azt a passzolási technikát, amit Jimmy, Locklear és Friedric
mutatott be, de nem sok sikerrel. Kétszer is majdnem az oldalvonalon
kívülre került a labda, mire sikerült korrigálniuk a hibát. Aztán Jimmy
és Locklear lecsapott. Locklear úgy tett, mint aki szerelni akar - átadásra
kényszerítve ezzel az ellenfelet -, aztán sietve elrohant a hordó felé.
Jimmy szorosan a nyomában járva megszerezte a rosszul passzolt labdát,
és továbbította azt Locklearnek, miközben a többiek feltartották az
inasokat. A fiatalabbik fiú a labdával együtt eliramodott a hordóhoz. Az
egyik védő megpróbálta utolérni, de az apród gyorsabb volt nála. Erre
az inas elővett valamit az ingéből, és Locklearhez vágta.
A meglepett nézőknek úgy tűnt, mintha a fiú egyszerűen csak orra
bukott volna, a labda pedig kiment a vonalon kívülre. Jimmy odaszaladt
a barátjához, aztán a másik fiú után eredt, aki éppen a labdát próbálta újra játékba hozni. Jimmy nem is tettette, hogy játszik, egyszerűen
csak jól orrba vágta az inast. Ismét harc kerekedett, de most a pályán
kívülről egy csomó inas és apród csatlakozott a küzdőkhöz.
- Kezd elfajulni a dolog - fordult Arutha Laurie-hoz. - Gondolod,
hogy tennem kellene valamit?
A volt dalnok látta, hogy egyre hevesebbé válik a küzdelem.
- Hát, ha azt akarod, hogy legalább néhány apród szolgálatba álljon
holnap...
A nagyherceg intett Gardannak, aki beküldött néhány katonát a pályára.
A tapasztalt harcosok gyorsan helyreállították a rendet. Arutha
ekkor bement a pályára, és letérdelt Jimmy mellé, aki a földön ült, és
Locklear fejét ringatta az ölében.
- Az a szemét fejbe dobta egy darab patkolóvassal. Teljesen kiütötte.
A nagyherceg ránézett a földön fekvő fiúra, aztán odaszólt Gardannak:
- Vitesd a szobájába, és szólj a kirurgusnak, hogy vizsgálja meg! - Aztán
az időmérőhöz fordult: - Ennek a meccsnek vége.
Jimmy először tiltakozni akart, de aztán meggondolta magát.
- A végeredmény négy-négy - kiáltotta el magát az időmérő. - Nincs
győztes.
- De legalább vesztes sincs - sóhajtott Jimmy.
Két katona felemelte és elvitte Lockleart.
- Azért még így is elég durva a játék - szólalt meg Arutha.
- DeLacynak be kell még vezetnie egy pár szabályt, hogy ne törjék be
egymás fejét - bólintott Laurie.
Jimmy visszament a tunikájáért és az övéért, a tömeg pedig oszlani
kezdett. Arutha és Laurie követték.
- Legközelebb nyerni fogunk - jegyezte meg a fiú.
- Az érdekes lesz - felelte a nagyherceg. - Most, hogy már ismerik
azt a passzolós trükköt, fel fognak készülni rá.
- Éppen ezért majd valami újdonsággal jövünk.
- Nos, akkor azt hiszem, érdekes lesz rászánni egy napot. Mondjuk
egy vagy két hét múlva - tette Arutha a kezét Jimmy vállára. - Azt hiszem,
utána kell néznem deLacy szabályainak. Ha hebehurgya módon
fel-alá cikáztok a pályán, nem engedhetjük, hogy vasdarabokat vagdossatok
egymáshoz.
Egyszerre csak úgy tűnt, mintha Jimmyt már nem érdekelné a hordólabda.
Valamin megakadt a szeme a tömegben.
- Látják azt a fickót? Azt a kék tunikás, szürke sapkásat?
A nagyherceg a jelzett irányba pillantott.
- Nem.
- Mert már el is tűnt. De én ismerem őt. Elmehetek utánanézni a dolognak?
A fiú hangsúlyából ítélve ez nemcsak egy újabb kifogásnak tűnt,
hogy kibújhasson a szolgálat alól.
- Menj! De ne maradj el túl sokáig! Laurie és én a nagyteremben leszünk.
Jimmy elszaladt arra, ahol utoljára látta az illetőt. Ott megállt, körülnézett,
és fel is fedezte az ismerős alakot az oldalbejárathoz vezető keskeny
lépcső mellett. A férfi az árnyékban rejtőzködve, a falnak támaszkodva
evett egy tányérról. Csak akkor pillantott fel, amikor a fiú már
egészen közel ért.
- Hát itt vagy végre, Sebes Jimmy.
- Többé már nem. Most James úrfi vagyok, a krondori udvar apródja,
Fürge Alvarny.
- És többé már én sem vagyok fürge - kuncogott az öreg tolvaj. - Bár
valaha tényleg az voltam. - Azzal lehalkította a hangját, hogy senki más
ne hallja: - Az uram üzenetet küldött a te uradnak. - Jimmy rögtön tudta,
hogy valami fontos dologról lehet szó, mert Fürge Alvarny a Csúfolódók,
vagyis a tolvajklán Nappali Ügyeletese volt: nem egyszerű küldönc,
hanem a Pillér egyik legmagasabb rangú és legmegbízhatóbb
embere. - Csak szóban üzent. Azt mondta, hogy azok a ragadozó madarak,
akikről azt hittük, eltávoztak a városból, ismét visszatértek
északról.
Jimmy megborzongott.
- Azok, akik éjszaka vadásznak?
A vén tolvaj bólintott, miközben egy kissé megégett süteménydarabkát
gyömöszölt a szájába. Egy pillanatra behunyta a szemét, és elégedetten
felnyögött. Aztán összeszűkült szemmel ismét a fiúra nézett.
- Sajnáltam, hogy otthagytál bennünket, Sebes Jimmy. Ígéretes tehetség
voltál. Talán magas rangra emelkedhettél volna a Csúfolódók
között, ha addig el nem vágja valaki a torkodat. De sok víz folyt le azóta
a folyókban, ahogy azt mondani szokás. Visszatérve az üzenetre: az ifjú
Tyburn Reems holttestét az öbölben úszkálva találták meg. A közelben
szokták a csempészek az ügyleteiket bonyolítani. Van ott egy olyan
hely, amely messziről szaglik, és nem túlzottan fontos a Csúfolódók
számára, úgyhogy hanyagolni szoktuk. Lehet, hogy arrafelé rejtőznek
azok a madarak. Most pedig végére értem az üzenetnek.
Azzal Fürge Alvarny, a Csúfolódók Nappali Ügyeletese, korábban
mestertolvaj, minden további szócséplés helyett beleolvadt a tömegbe,
és eltűnt az esetleges megfigyelők szeme elől.
Jimmy nem tétovázott. Visszarohant oda, ahol néhány perccel korábban
elvált Aruthától, és mivel nem találta ott, a nagyterem felé vette
az irányt. A tömegtől azonban nem tudott túl gyorsan haladni. A folyosót
megtöltő idegen arcok százai hirtelen megriasztották a fiút. Mióta
hónapokkal ezelőtt hazatértek Moraelinből az ezüsttövissel, hogy
meggyógyítsák a beteg Anitát, a palotai élet megszokott mindennapjai
hamis biztonságérzetbe ringatták őket. Jimmy hirtelen minden kézben
orgyilkos tőrt vélt látni, mérget minden kupában és íjászt minden árnyékos
helyen. Átküzdve magát az ünneplő sokaságon, továbbsietett.
Jimmy átnyomakodott a nemesek és kevésbé illusztris vendégek sokaságán,
akik a nagyteremben szorongtak. Az emelvény mellett néhány
ember beszélgetett elmélyülten. Laurie és Carline a kesh nagykövettel
társalogtak, Arutha pedig éppen fellépdelt a trónjához. A terem közepén
éppen egy csapat akrobata produkálta magát, ezért Jimmy kénytelen
volt megkerülni a számukra elkerített részt. A polgárok elismerően
nézték a mutatványt. Miközben áthaladt a tömegen, a fiú felpillantott
az ablakra: a kupolák mögött ólálkodó mély árnyékok borongós emlékekkel
kísértették. Jimmy legalább annyira dühös volt magára, mint a
többiekre. Ő bárki másnál jobban tudta, miféle veszedelmek leselkedhetnek
az ilyen helyeken.
Jimmy elsietett Laurie mellett, és épp akkor ért oda Aruthához, amikor
az leült a trónusára. Anita sehol sem látszott. A fiú kérdőn nézett az
üres trónra, majd a nagyhercegre.
- Elment utánanézni a gyerekeknek. Miért?
- Korábbi uram üzenetet küldött önnek - hajolt oda a fiú Aruthához.
- Az Éjsólymok visszatértek Krondorba.
- Ez biztos vagy csak feltételezés? - komorodott el a nagyherceg.
- Először is, a Pillér nem küldte volna azt, akit küldött, ha nem ítélte
volna nagyon fontosnak az ügyet, amely gyors megoldást igényel. Egy
nagyon magas rangú Csúfolódót tett ki a leleplezés veszélyének. Másodszor
pedig van - volt - egy fiatal szerencsejátékos, a neve Tyburn
Reems, akit gyakorta láttak a városban. Ő különleges kapcsolatban állt
a Csúfolódókkal. Olyan dolgokat is megengedtek neki, amit a tolvaj
klán tagjain kívül szinte senkinek. Most már azt is tudom, miért. Ő volt
korábbi mesterem egyik személyes ügynöke. Ez a Reems meghalt. Szerintem
a Pillér rájött, hogy visszajöttek az Éjsólymok, és Reemset küldte
el, hogy a hollétük után szaglásszon. Mert megint itt bujkálnak valahol
a városban. Hogy hol, azt a Pillér sem tudja, de gyanítja, hogy a régi
csempésztelep környékén.
Miközben Jimmy beszélt, tekintetével a termet fürkészte. Amikor
visszafordult Arutha felé, hirtelen elakadt a szava. A nagyherceg arca
megmerevedett, szinte grimaszba torzult a visszafojtott dühtől. A közelben
állók némelyike döbbenten bámult rá.
- Hát újra kezdődik? - suttogta rekedten a fiú felé.
- Úgy néz ki - felelte Jimmy.
- Nem leszek fogoly a saját palotámban, nem fognak minden ablakban
őrök állni - emelkedett fel Arutha a trónjáról.
Jimmy ismét a Carline hercegnőn és a kesh nagyköveten túli tömeget
figyelte.
- Helyes, de ma az egész ház tele van idegenekkel. A józan ész azt
diktálja, hogy korán visszavonuljon a lakosztályába, mert most igazán
jó eséllyel az ön közelébe férkőzhetnek - mondta, miközben tekintete
egyik arcról a másikra siklott, hátha észrevesz valami szokatlant. - Ha
az Éjsólymok megint Krondorban bujkálnak, akkor máris itt vannak ebben
a teremben, vagy még ma éjjel idejönnek. Az is lehet, hogy a lakosztályába
vezető úton várakoznak.
- A lakosztályom! - kerekedett el hirtelen Arutha szeme. - Anita és a
gyerekek!
Azzal a nagyherceg - tudomást sem véve a többiek döbbent pillantásairól
- felpattant, és Jimmyvel a sarkában elrohant. Carline és Laurie
észrevették, hogy valami baj van, és utánuk indultak.
Perceken belül már tucatnyi ember loholt Arutha nyomában a folyosón.
Gardan is észrevette a sietősen távozókat, és felzárkózott Jimmy mellé.
- Mi történt?
- Éjsólymok - felelte a fiú.
Krondor főparancsnokának nem kellett több figyelmeztetés. Megragadta
az első útjába kerülő katona köpönyegét, egy másiknak pedig intett,
hogy kövesse.
- Menj el Valdis kapitányért, és szólj neki, hogy azonnal csatlakozzon
hozzánk! - parancsolta az elsőnek.
- Hol lesznek, uram?
- Mondd meg neki, hogy keressen meg bennünket! - bocsátotta útjára
egy türelmetlen kézmozdulattal a férfit.
Ahogy továbbrohantak, Gardan majdnem tucatnyi katonát gyűjtött
maga köré. Amikor Arutha odaért a lakosztálya ajtajához, egy pillanatig
tétovázott, mintha félt volna kinyitni az ajtót.
Végül mégis benyitott: Anita az alvó csecsemők bölcsője mellett üldögélt.
Ahogy az asszony felnézett, aggodalom suhant át az arcán.
- Mi történt? - lépett oda a férjéhez.
Arutha becsukta az ajtót, és intett Carline-nak meg a többieknek,
hogy várjanak odakinn.
- Még semmi - felelte, aztán egy pillanatra elhallgatott. - Azt akarom,
hogy látogasd meg az édesanyádat, és vidd magaddal a gyerekeket
is.
- Anyám örülni fog - mondta Anita, de a hangsúlyából tisztán hallatszott,
hogy van valami, amit a férje nem mondott el neki. - Már
meggyógyult, de még nincs olyan jól, hogy utazhasson. Nagy erőfeszítést
jelentene a számára, ha ide kellene jönnie. - Aztán kérdően nézett
Aruthára: - És az a kis birtok sokkal jobban védett, mint ez a hely, igaz?
A nagyherceg tudta, hogy őszintén kell beszélnie a feleségével.
- Igen. Ismét aggódnunk kell az Éjsólymok miatt.
Anita odalépett a férjéhez, és a mellére hajtotta a fejét. A legutóbbi
orgyilkossági kísérlet kis híján az asszony életébe került.
- Magamat nem féltem, de a kicsik...
- Holnap indultok - csókolta meg Arutha a nőt, aztán az ajtóhoz lépett.
- Nemsoká' visszajövök. Jimmy azt tanácsolta, maradjak a lakosztályomban,
amíg el nem tűnnek az idegenek a palotából. Jó ötlet, de
egy kicsit még közszemlére kell tennem magamat. Az Éjsólymok azt hiszik,
nem tudunk a visszatértükről. Jobb, ha ez egy darabig így is marad.
Anita félelmei ellenére mókásnak találta a dolgot.
- Jimmy még mindig az első tanácsadód akar lenni?
- Majdnem egy éve nem beszélt róla - mosolyodott el Arutha. - Néha
már-már azt hiszem, jobban megfelelne, mint sok más, erre a címre
pályázó.
A nagyherceg kinyitotta az ajtót. Odakinn Gardan, Jimmy, Laurie és
Carline várakozott. A többieket a nagyhercegi testőrség egy csapata eltávolította
a környékről. Gardan mellett Valdis kapitány állt.
- Szeretném, ha egy szakasz lándzsás holnap reggel útra készen állna,
kapitány - pillantott rá Arutha. - A nagyhercegnő és a gyerekek
meglátogatják a feleségem édesanyját a birtokán. Nagyon vigyázzanak
rájuk!
Valdis kapitány megfordult, és kiadta a parancsot az embereinek. Ekkor
Arutha Gardanra nézett:
- Kezdd el lassan visszahelyezni az embereidet a posztjukra a palotában,
de közben kutassanak át minden lehetséges búvóhelyet! Ha bárki
kérdezné, mondjátok azt, hogy a feleségem nem érzi jól magát, ezért
egy kis ideig vele maradok! Hamarosan visszatérek a nagyterembe.
Gardan bólintott és elment. A nagyherceg most Jimmyhez fordult:
- Feladatom van a számodra.
- Már indulok is - felelte a fiú.
- Talán tudod, mit kell tenned?
- A kikötőbe megyek - felelte Jimmy keserűen elmosolyodva.
- Igen - bólintott Arutha, ismét kellemesen meglepődve a fiú gyors
észjárásán. - Ha kell, kutass egész éjszaka! De találd meg nekem Trevor
Hullt, és hozd ide, amilyen gyorsan csak lehetséges!
Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Raymond E. Feist: Orgyilkosok (részlet). Létrehozás: 2004. január 6. 09:16:43 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 | Nyomtatási forma |
|