Bárdverseny (Ősök Városa novella)

- Akkor... kérném a következőt! - hangzott fel egy kissé unott, hivatalos hang, miközben egy elnyomott ásításhoz hasonló nyöszörgést hallatott. A barlangban uralkodó cseverészés kavalkádja egyszerre halk morajlássá szelídült.

A galetkik egymás hegyén-hátán szorongtak a félhomályos váróteremben, és izgatott pislantásokkal méregették egymást. Néhányan a többiektől elvonultan, felemelt orral rótták apró köreiket, és betanult szövegüket magolták. Mások hangos gesztikulálással ecsetelték, hogy nekik semmi esélyük, csak a tapasztalat miatt jöttek, de közben sunyin a másik jegyzeteit figyelték, hátha meglátják, milyen művel pályázik. Olyan is akadt, aki lebiggyesztett ajkakkal panaszkodott, hogy bizony le van bundázva az egész - de ez utóbbiak mindig bölcsen elhallgattak, amikor a bárdverseny zsűrijeinek ajtaja nyílt. Mint ahogy most is.

Szálka összerezzent, és szipogva kászálódott fel ülőzsámolyáról. Zavarában elővett egy gyűrött zsebkendőt, és úgy tett, mintha az orrát törölgetné. Eközben lopva körülnézett, és meggyőződött arról, amit már régóta tudott, csak félt bevallani önmagának: ő következett. Mikor az orrtörléssel végzett, megigazította kerek okuláréját, és tétova lépésekkel megindult az ajtó felé. Nem mert versenytársaira pillantani, miközben görcsösen markolta gyűrött, szamárfüles füzeteit és kissé zavartan az ajtó felé lépdelt.

Ám nagy igyekezetében egyszer csak megbotlott, és hangos csattanás kíséretében elterült a kőpadlón, Szemüvege elgurult, füzetei szétszóródtak, ő pedig fülig vörösödve próbált feltápászkodni megalázó pozíciójából. Innen-onnan hangos kuncogások és fitymáló megjegyzések hallatszódtak. Erre Szálka, ha lehet mondani, még inkább kapkodni kezdett. Alighogy újra felvette szemüvegét, észrevette, hogy valaki áll fölötte.

A lány felvont szemöldökkel tekintett a földön tekergő Szálkára. Hosszú, rakoncátlan fekete hajtincsei játékosan ugráltak, miközben a fejét csóválta. Mikor mosolyra fakadt, egészséges fehér fogai beragyogták arcát, fekete szempillái mögött pedig pajkos fényben incselgett egy rejtelmes titkokat őrző szempár.

- Azt hiszem, én leszek a következő! - fordult a lány az ajtónálló felé angyali ártatlansággal az arcán.

U.M.A. - merthogy ő volt e nemes őrtálló galetki - betűrte csapzott ingét bő nadrágszárába, kihúzta magát, miközben tekintetét a lány szemrevaló alakjára vetette. Lady Maximell, így hívták ugyanis a lányt, árva szemekkel, kissé szomorkásan tekintett vissza rá.

- Gondolod, Lady Maximell? - húzta fel játékosan a szemöldökét U.M.A. A lány odabújt hozzá (a többiek hangos cümmögése kíséretében), és beletúrt U.M.A. kócos hajába. - Menjünk beljebb! - kérlelte U.M.A.-t. - Majd ott eldöntheted, miért is jutottam el idáig!

A zsűriterem ajtaja halk nyikorgással bezárult az összekapaszkodó alkalmi pár halványodó alakja előtt. Szálka feltápászkodott ültő helyéből, a fal mellé sompolygott, és igyekezett olyan kicsire összehúznia magát, hogy még véletlenül se vegye észre senki! Miért is nem maradt otthon?

A zsűriteremben általános volt a felfordulás. A kilenc szék nagy része üresen állt, jelezve, hogy gazdáik egyéb, fontos elfoglaltságaiknak tesznek eleget. Klood épp új nyílpuskájának húrjait olajozta. Edil és Valiante egy kancsó nemes óportói kancsó fenekére néztek, s vidám történeteket meséltek egymásnak. Dart Mahul valami pergamentekercsek másolt, nyakig tintásan. Kay a terem falánál kikötött zsűritagok szolgáit csutakolta és etette, Kazimir, a méretes katona pedig termetes pocakját kidüllesztve, bozontos szakállába markolva hátrahajtott fejjel ült hintaszékében (melyet külön a kérésére hozattak neki a szervezők) és tátott szájjal hortyogott. Mellén borfoltok éktelenkedtek. U.M.A. a következő versenyzőt hívta be a váróteremben, Rózsa Alexander, a híres Alex pedig nem volt sehol. Ekkor egy méretes zsákkal a hátán megjelent a Teron Hegyi Bárdverseny zsűrijének elnöke: Torz Talbot. Magas, nyúlánk, rövid körszakállt hordó galetki volt, kék tógában. Mindig valami megmagyarázhatatlanul bizarr arckifejezés ült az arcán, ami tiszteletet parancsolóvá tette a megjelenését. Homlokából két szarv meredt előre fenyegetően.

- Nos, barátaim - kezdte szenvtelen hangján. - Az imént adta át nekem a császárszint küldötte a bárdverseny győzteseinek szánt jutalmakat!

- Micsoda? - pattantak fel egy emberként a galetkik. Még Klood is abbahagyta fegyverének karbantartását, mikor látta, hogy a többiek Talbot köré sereglenek. Csak Kazimir hortyogott tovább békésen. A bölcs zsűritagok gyűrűjében seperc alatt eltűnt a zsák szája, és egymást tologatva igyekezett mindegyikük közelebb férkőzni a tárgyakhoz. Ilyesféle megjegyzéseket lehetett hallani: "Azannya! Ez aztán az éles penge!" "Hé, az a fejpánt az enyém!" "Micsoda, te a múltkor is olyan drágakövet kaptál, ami finoman szólva is túl értékes volt neked." "Vidd csak onnan a ragadós mancsot!" "Hol van U.M.A?" "Kit érdekel, legalább ez egyszer mi is megszedhetjük magunkat, nemcsak az a tolvaj."

- Na de barátaim! - emelte fel a hangját cinikus mosollyal Talbot. - Mit műveltek? Csak nem hagyjuk jutalom nélkül a lelkes versenyzőket? - A többiek kelletlenül morogtak, és tessék-lássék mozdulatokkal kezdtek el kutakodni erszényeikben. Nemsokára némi aranyat meg drágakövet tettek az asztalra. Talbot morfondírozva vakarta az állát.

- Hmmm... Igen, ennyi talán épp elég lesz. De... várjatok csak! - Belenyúlt bő tógájának zsebébe, majd rövid turkálás után egy poros, kopottas lantot húzott elő, és a pár ezer összegyűlt arany mellé helyezte.

- Nocsak, miféle ősi relikvia ez? - piszkálta meg Mahul.

- Hát ennyire régen lett volna? - csóválta a fejét Talbot - Ez a megbűvölt lant, ami a tavalyi verseny fődíja volt. Csak mivel semmire se jó, a nyertes önként lemondott róla a zsűri javára. De nem baj, legalább jó lesz megint fődíjnak!

- Nagyszerű! - dörzsölte hatalmas mancsait Valiante. - De amondó vagyok, hogy a raktárszobában osszuk szét a zsákmányt magunk között - hisz bármikor betoppanhat az egyik mitugrász. No, nem mintha zavarna! Csak hát... Mégiscsak adni kéne a látszatra, nem?

A többi zsűritag megrökönyödött arccal nézett rá. Mindegyikük fejében az járt, hogyan hasíthatna ki minél nagyobb szeletet a tortából. - Gyerünk a raktárba! - mondta végül ellentmondást nem tűrő hangon Klood. - Majd ott lerendezzük! - A többiek helyeslően bólogattak, és hangos civakodás kíséretében elvonultak. Kay megcsóválta a fejét, majd kantárszárra fűzte a különböző fajtájú, és gazdáik által pillanatnyilag magukra hagyott szolgákat, és elvezette őket a közeli istállóba. Csak Kazimir maradt továbbra is a teremben rendületlenül horkolva és Talbot, aki heherészve vállat vont, majd helyet foglalt az elnöki székben.

Szálka egy félénk "Helló!" kiáltással - ami inkább tűnt nyávogásnak, mint egy férfi hangjának - lépett be a zsűriterembe. A váróteremben hosszú másodpercekig tartott, mire összeszedte a bátorságát ahhoz, hogy ide belépjen. Elvégre ő jött a sorban, és különben is, ha nem csalt a sejtése, az eléfurakodott Lady Maximell most egész mással volt elfoglalva. S csakugyan: a kapu melletti sötét kapualjban a ledobott ruhákon henteregve U.M.A. és Lady Maximell a lényegre tértek, halk nyögések kíséretében. Szálka orrát megcsapta a lány parfümének illata. Beleborzongott, de makacsul felszegte a fejét és dacosan továbbment. "Majd én megmutatom! Majd én megmutatom" - hajtogatta magában

Legnagyobb megdöbbenésére a zsűriterem szinte teljesen kihalt volt. Csak egy késpenge vékony szájú galetki ült az asztalnál és szinte felnyársalta hideg tekintetével. A többi szék furcsamód üresen hevert szerteszét, leszámítva egy alvó, kövér férfi bizonytalan sziluettjét a félhomályban. Hortyogása kifejezetten idegesítő volt.

- Én ... izé - kezdte bátortalanul a mondókáját Szálka - ... nos Szál-szál-szánalmaska vagyok ... vagyis - a galetki földre sunyta a szemét nyelvbotlása után, és próbált a földbe süppedni szégyenében.

- Nos - vonta fel a szemöldökét a bizarr galetki. - A zsűri izgatottan várja a pályaművedet, lárva!

- Rend-rendben - bólintott Szálka bizonytalanul, és elkezdte lázasan lapozni a jegyzetfüzetét. Közben kerek szemüvege mögül időnként fel-felpillantott, de a galetki ugyanazzal a szenvtelen arccal nézte, mintha csak egy kupac szerencsétlenséget látna. Az egyik ilyen alkalommal Szálkának volt alkalma kibetűznie a szemlátomást zsűriző galetki névjegykártyáját is: T-o-r-z T-a-l-b-o-t.

Ekkor megállt benne az ütő.

Mozdulatai lelassultak, s kábán lapozott vissza pár lapot a füzetében. Igen. Itt van! Tegnap volt a remeténél, aki egy furcsa veszélyre hívta fel a figyelmét. Vastag izzadságcseppek gyöngyöztek végig a homlokán, miközben újra átfutotta a remete lejegyzetelt szavait: "Nektek pedig, ifjú galetkiknek különösen vigyáznotok kell! Mert tudjátok meg, nem a Métely jelenti az igazi rontást a hegymélyi társadalomra, hanem az ősi, elfelejtett istenség, Chara-din! A dögvész és puszulás Istene ma is él, és arra vár, hogy hívei újra megidézzék. Pár éve vált nyilvánvalóvá, hogy legfőbb apostola galetki alakot öltött magára, így próbálva meg elvegyülni köztetek. Tartsátok hát nyitva a szemeiteket! Még próbálja ugyan álcázni magát, de titokban gonosz terveket forral, és a romlásotokra tör. Ha megsejti, hogy lelepleződött, haragja kíméletlen lesz! Elárulom hát a nevét, hogy tudjátok, kit kell minden körülmények között elkerülnötök: ő nem más, mint Torz Talbot!"

- Miért nem kezded már? - kérdezte Talbot arcán nyájas mosollyal. - Valami baj van?

- N-n-nem, n-nem, semmi! - hebegte Szálka, miközben egy hirtelen mozdulattal becsapta a füzetét. - Asszem tévedtem. Mégsem vagyok elég felkészült a bárdversenyre! Az-az lesz a legjobb, ha én most... - hadarta, de elakadt a szeme, mikor újra meglátta Talbotot. Úgy rémlett, a galetki most ott állt előtte pár lépésnyire, vészjósló arckifejezéssel, vigyorogva. Szemei vörösen fénylettek, s mintha szarvai is megnyúltak volna kissé.

- Biztos vagy benne, hogy annyira rossz, amit írtál? - emelte fel Talbot a mutatóujját. - Add csak ide azt a füzetet, had fussam át! - mondta továbbra is mosolyogva. Miközben beszélt, kénes pára csapott ki fogai közül, és karmos mancsát Szálka felé nyújtotta. A kis galetki felsikoltott, megperdült tengelye körül és rohanni kezdett a kijárat felé. Ám pár pillanaton belül érezte, hogy hatalmas mancsok ragadják meg a hátát, és a bőrébe hatoló karmok okozta fájdalomtól felsikoltott, miközben Talbot gúnyos röhögését hallotta a fülében. A világ elsötétült előtte.

Rózsa Alexander fütyörészve lóbálta a lábait. Épp egy félreeső barlangból nyíló latrinanyíláson ült letolt nadrággal, és elmélyülten olvasott egy szellősen teleírt papírlapot. Pufók arca először kicsit eldeformálódott, ahogy próbálta értelmezni a látottakat, majd váratlanul hangos röhögésben tört ki. Szemei kiguvadtak, fogai jól láthatóan kilátszottak széles vigyora mögül, torkából pedig öklendezve tört fel a kacagás.

- Az Ősökre, ilyen ócskaságot! - csóválta a fejét még mindig heherészve, majd fogta a papírlapot, gondosan félbehajtotta, s miután megtörölte vele a fenekét, egy könnyed mozdulattal a latrinába ejtette. A zsűri mellékhelysége nem szelelt megfelelően, így már egy ideje kellemetlen bűz terjengett benne - de Alexet ez nem nagyon zavarta. Eléggé belemerült már az irományok olvasásába. Olyan rossz volt a hangszigetelés, hogy a hordóhasú Kazimir horkolását itt is tisztán hallani lehetett. "Hát már sehol sincs nyugtom!" - sopánkodott kicsit magának, majd hosszú karjaival elkezdett matatni az előtte lévő papírkupacban. Mikor egy újabb írás akadt a kezébe, érdeklődve emelte maga elé

- Lássuk csak, ezt ki írta... - morfondírozott hangosan. - Valami Lady Maximell. Hmm... Találó név.

Elkezdte hát olvasni. De alig jutott túl az első két soron (amelyek azért sejtették, hogy miről is szól a költemény: "Illatos gombák alkotják ágyam, ahol én fekszem, az az ágyam"), amikor furcsa zörejekre lett figyelmes. Fülelni kezdett. Mintha távoli sikolyokat, gurgulázó hörgések zaját hozták volna el hozzá a csatorna csövei. Alex tovább hallgatózott, s ekkor tűnt fel neki, hogy már nem hallja Kazimir horkolását. Nocsak, felébredt volna a vén katona? Akkor biztos valami fontos történt a zsűriteremben. Gyorsan magára rángatta hát nadrágját, majd gömbölyded testét a zsűriterem felé irányozta.

Egy gyors mozdulattal benyitott. Az asztalnál Kazimirt látta, amint épp ásít egy hatalmasat, majd bambán megtörli a szemeit és bután körbenéz. A terem közepén Torz Talbot állt kék tógájában, és fejcsóválva nézett egy vézna, szemüveges galetkit (feltehetően az egyik versenyzőt), amint az habzó szájjal a földön fetrengett.

- Mi történik itt? - bukkant fel váratlanul U.M.A. fontoskodva a szemközti barlangnyílásból. Oda se nézett a többiekre - épp nadrágszíjának becsatolásával foglalatoskodott.

- Igazán semmi említésre méltó! - csóválta a fejét Talbot. - Csak bejött ez a lárva, és váratlan rosszullét jött rá. De hiába faggatom, képtelen válaszolni! Itt döglődik az orrunk előtt. Pfúj! Undorító! - köpött egyet Talbot, miközben az izomgörcsöktől szenvedő galetki eltorzult, nyáladzó arcára nézett. - U.M.A.! Lennél olyan kedves és kivitetnéd? A többiek már türelmetlenül várakoznak. - Talbot megfordult és határozott lépésekkel megindult a széke felé. Közben Alexre esett a pillantása. - Áh, Alex! - szólította meg. - Látom, újra itt vagy! Nos, szólj a többieknek a raktárszobában, hogy ha végeztek az osztozkodással, akkor méltóztassanak visszajönni. A pontozást hamarosan folytatjuk!

- Igen. - válaszolta fancsali képpel Alex. A rá váró hosszú munkának már a gondolata is letargiával töltötte el. Bár kevesebb pályamű érkezett, mint számítottak rá, még így is túl sok munkával fog járni mindegyiket egyenként végigböngészni. "De sebaj!" - legyintett. Legalább lesz min szórakoznia unalmas perceiben!

Vége

Közlemény:

Mi, a fényes tekintetű Császár ezennel ünnepélyesen kihirdetjük, hogy a Teron Hegyi Bárdverseny befejeződött. A nagytiszteletű és tapasztalt zsűri a legkiválóbbnak Lady Maximell "Gombák és az ágyam" című remek költeményét találta. A győztes jól megérdemelt jutalma egy bűvös lant, és a mesés 3000 arany lett, a bölcs Császár nagylelkű felajánlása eredményeképp.

A verseny lefolyása zavartalan volt, leszámítva egy apró incidenst. Az egyik versenyző a zsűriteremben rosszul lett, így azonnal az ispotályba kellet szállítani. A beteg lárva az éjszaka folyamán belázasodott és éjfél körül sajnálatos módon elhalálozott. Az ispotály felcsere szerint a tünetek alapján feltehetően mérges gombát evett. Kérdésünkre azonban megerősítette, hogy szó sincs járványveszélyről. Hála az Ősöknek!

Mindenesetre felhívjuk a galetkik figyelmét, hogy legyenek óvatosak, mielőtt valami ismeretlen gombát fogyasztanak, és előtte feltétlenül mutassák meg egy gombaszakértőnek!

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Jádezöld szempár (Ősök Városa novella).

Létrehozás: 2005. január 24. 10:11:23

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09

Nyomtatási forma