Egypercesek (Ősök Városa novellák)
- Mielőtt megölsz, megátkozlak! - sikoltotta a gonosz banya odúja sötétjében, és különös, elhaló szavakat mormolt. A galetki vadász feje fölé emelte irdatlan csontöklét, majd lesújtott. A rongyokba öltözött csatornaszinti torzszülött ezt hörögte:
- Feleséged hagyjon el örökre!
A galetki megtörölte véres öklét a halott banya ruhájában, majd - esküvője óta először - vidáman, felszabadult nevetéssel indult tovább a barlangjáratokban.
A bölcs galetki előjött hegymélyi barlangjából, hol kétszáz év meditáció alatt minden titkát megfejtette a Létezésnek. Arra készült, hogy átadja tudását, mely népét ismét a Felszínre segíti.
Előbb egy piromáddal találkozott, aki a hártyás lemúrok fészkét cserkészte be éppen, s nem is volt hajlandó másra figyelni. Majd egy kőevőt zavart meg, aki jókora földelementált akart felzabálni, s a fogai között ropogó ásványoktól nem hallotta a Nagy Titkot. Később két mágiafalóba botlott, akik remegve igyekeztek elbújni a psziklát kutatók elől, s ezért fülük minden bölcsességre süket maradt.
A bölcs elfáradt. Már nem ragaszkodott hozzá, hogy a Tudást kizárólag a galetkikkel ossza meg. Leült hát a harci törpék barlangcsarnokától nem messze, de ők is hamarosan elkergették, mivel csatára készültek.
A bölcs tovább cipelte titkát. Végül sötét csatornaszinti üregbe ért, hol rengeteg árny nyüzsgött. Ők végre kíváncsian vették körül, de mikor el akarta mondani a Nagy Titkot, amitől megszépült volna az élet, dárda fúrta át a torkát.
Az élőholtak ugyanis nem tudnak mit kezdeni a szebb élettel...
(ősi történet galetki feldolgozása)
A szerencsétlen lárvaszinten élő galetki, akinek semmi dolga nem volt a csatornaszint elátkozott cseppkővárosának temetőjében, valahogy mégis ott ragadt. Társait sehol nem találta, s miközben a csodás faragású sírköveket nézegette, a milgandját is elveszítette.
Az ifjú galetki majd' meghalt a rettegéstől. Végre a fénymohák derengésében megpillantott egy alakot a sötét halmok között, s utána sietett.
- Veled tarthatok? - kérdezte reménykedve. Az csodálkozva rápillantott, majd egykedvűen megvonta vállát. Együtt bolyongtak tovább. Az ifjú galetki egy idő után nem bírt szótlanul maradni:
- Mondd, te nem félsz?
Mire az jéghideg hangon felelt:
- Én is féltem, amíg éltem... (A szavazáshoz be kell jelentkezned!) (átlag: 25 szavazat alapján 6.8)Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Egyenlőtlen esélyek (Ősök Városa novella). Létrehozás: 2004. január 21. 09:59:51 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:10 | Nyomtatási forma |
|