Vissza a Főoldalra
 

Hírek, változások
Mi is az az AK?
AK Archívum
GN Archívum
Tartalomjegyzékek
Cikkek az újságból
Krónikák a boltban
Szavazások
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Termékismertető - Alanori Krónika 144. (2008. január-február)
Termékismertető - Alanori Krónika 141. (2007. október)
Termékismertető - Alanori Krónika 149. (2008. november-december)
Termékismertető - Alanori Krónika 146 (2008. május-június)

A lista folytatása...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
 

David Eddings: A Nyugat Hadura (részlet)

Ctuchik halott volt - több is, mint egyszerűen halott -, és a föld nyögve és remegve próbálta kiheverni pusztulásának utóhatásait. Garion és a többiek a bazaltkúp belsejét behálózó sötét folyosókon menekültek, a sziklák recsegtek és ropogtak körülöttük, és folyamatosan hullottak rájuk a kisebb-nagyobb kődarabok. Garion agya futás közben is sebesen pörgött, gondolatai zűrzavarosan örvénylettek egymás körül, a toronyban történt események hatásától bénultan képtelen volt az összefüggő gondolkodásra. Tudta, hogy rohannia, menekülnie kell, s menekült is gondolkodás és minden tudatosság nélkül; léptei ugyanolyan gépiesek voltak, mint a szívverése.

Fülét megtöltötte az elméje minden zugában szárnyaló és visszhangzó, felszabadult ének, kitörölve belőle minden gondolatot, és bódult csodálattal töltve el a fiatalembert. Zavarodottságán keresztül azonban nagyon is élesen tudatában volt az ujjaiba kapaszkodó apró kéz bizalommal teli érintésének. A kisfiú, akit Ctuchik rémisztő tornyában találtak, ott futott mellette, szorosan a melléhez fogva Aldur Gömbjét. Garion tudta, hogy az éneket a Gömb miatt hallja. Már akkor ott motoszkált a fejében, amikor felfelé tartottak a torony lépcsőin, és a magasba csapott a hangja, amint beléptek a főpap szobájába. Inkább a Gömb hangja volt az, amely kitörölte minden gondolatát, nem is a Ctuchikot megsemmisítő, illetve Belgarathot tehetetlen rongybabaként a szoba túlsó végébe repítő robbanás vagy az azt követő földrengés sokkja.

Garion futás közben küzdött ellene, elkeseredetten próbálta valahogy rendszerezni az elméjét, de az ének minden kísérletét meghiúsította, úgy szétszórta gondolatait, hogy mindenütt csak véletlenszerű benyomások és emléktöredékek kavarogtak a fejében, így nem maradt más, csak a céltalan, fejvesztett menekülés.

A Rak Cthol pusztuló városa alatt létesített rabszolgaszállások dohos bűze belengte a sötét folyosókat. Mintha csak ez az inger kellett volna a feleszméléshez, Garion tudatát elöntötték az emlékek és a szagok - a frissen sült kenyér meleg illata Pol konyhájában, Faldor birtokán; a tenger sós aromája, amikor a Gömb utáni hajszájuk első állomásaként elérték Darint Sendaria északi partvidékén; Nyissa dzsungeljeinek és mocsarainak kellemetlen szaga, a feláldozott és elégetett rabszolgák megperzselődött húsának gyomorforgató bűze Torak templomában, amely most Rak Cthol falaival együtt omlik be és pusztul el. De különös módon legélesebben Ce'Nedra hercegnő napsütötte hajának bódító illatát érezte összezavarodott elméjében.

- Garion! - csattant fel Pol nagynénje hangja valahonnan a majdnem teljes sötétségből. - Figyelj a lábad elé! - A figyelmeztetés visszarángatta elkalandozó gondolatait a jelenbe, és így viszonylag könnyen át tudott botladozni a kőtörmeléken, amely a mennyezet egy darabjának beomlása után terítette be a folyosó padlóját.

Minden irányból a szűk cellákba zárt rabok félelemmel teli üvöltése hallatszott, hátborzongató ellenpontot képezve a földrengés mély morajával. Más hangok is hallatszottak a sötétből: murgosi akcentusú érthetetlen, zavarodott kiáltások, rohanó lábak zaja, egy nyitva hagyott fém cellaajtó éles csattanásai, ahogy a hatalmas sziklakúp dülöngélve rázkódott a föld haragja alatt. Por töltötte be a sötét barlangokat - vastag, fullasztó sziklapor, amely csípte a szemet, és köhögésre késztette az egész társaságot, miközben görcsös igyekezettel küzdötték át magukat a lehullott törmeléken.

Garion óvatosan átemelte a kisfiút egy nagyobb szikladarabon, és a gyermek nyugodtan mosolyogva, a nyomasztó félhomályban tomboló zűrzavarra, valamint az ijesztő zajokra és hangokra ügyet sem vetve nézett rá. Le akarta tenni, de aztán meggondolta magát. Könnyebb és biztonságosabb, ha inkább viszi. Megfordult, és elindult a folyosón, de hirtelen hátrahőkölt, amikor valami puhára lépett. Lenézett a földre, és felkavarodott a gyomra, amikor látta, hogy egy sziklaomlás alól félig kilógó élettelen emberi testbe botlott.

Fejvesztve rohantak tovább, a fekete murgosi köpeny, amely eddig elrejtette őket, vadul csapkodott a lábuk körül. A folyosón még mindig sűrű porfelhő terjengett.

- Állj! - Relg, az ulgo fanatikus fölemelte a kezét, és félrebillentett fejjel hallgatózva megtorpant.

- Ne itt! - förmedt rá a kábult Belgarathot cipelő Barak. - Mozgás, Relg!

- Állj meg! - csattant fel Relg. - Hallgatózni próbálok. - Hirtelen megrázta a fejét. - Vissza! - vakkantotta, és taszigálni kezdte maga előtt a többieket. - Futás!

- Hé, arra murgosiak vannak! - tiltakozott a cherek.

- Futás! - ismételte a fanatikus. - A hegynek ez az oldala le fog szakadni!

Alig fordultak meg, amikor félelmetes recsegés ütötte meg a fülüket. A tiltakozva remegő sziklán hosszú, széles hasadás jelent meg. A folyosót hirtelen fényár öntötte el, ahogy a hasadék egyre szélesedett a bazaltkúp oldalában, és a hegyoldal egy darabja lassan kidőlt, majd zuhanni kezdett a mérföldnyi mélységben húzódó síkság felé. A reggeli nap vörös ragyogása vakítóan hatott a barlangok örök sötétjében, és a hegy oldalába hasított seb legalább egy tucatnyi másik nyílást fedett fel alattuk és felettük, ahol a folyosók hirtelen a semmibe futottak.

- Ott! - hallatszott egy kiáltás valahonnan a fejük fölül. Garion megfordult. Talán tizenöt méternyivel felettük, valamivel a hátuk mögött, egy folyosótorkolatban fél tucat fekete köpenyes murgosi állt kivont karddal. Sűrűn kavargott körülöttük a por. Egyikük pontosan a menekülő szökevényekre mutatott kinyújtott ujjával. Aztán a hegy újból megrázkódott, és újabb hatalmas szikladarabot dobott le magáról, amely magával ragadta a mélybe a sikoltozó murgosiakat.

- Futás! - kiáltotta harmadszor is Relg, és a fanatikus nyomában visszarohantak a remegő folyosó sötétjébe.

- Várjatok egy pillanatot! - lihegte Barak néhány száz méterrel beljebb. - Hadd fújjam ki magam! - Zihálva eresztette le a földre Belgarath ernyedt testét.

- Segíthetek valamiben, nagyuram? - ajánlkozott azonnal Mandorallen.

- Nem. Elbírok vele, csak egy kicsit kifulladtam. - Az óriás körülnézett. - Mi történik itt? Mi indította el a földrengést?

- Belgarath-nak és Ctuchiknak volt egy kis nézeteltérése - felelte cinikusan Selyem. - És a vége felé már nem nagyon fogták vissza magukat.

- Mi történt Ctuchikkal? - kérdezte Barak még mindig levegő után kapkodva. - Amikor Mandorallennel berohantunk, senki mást nem láttunk a szobában.

- Elpusztította önmagát. - Polgara térden állt, és Belgarath arcát vizsgálta.

- Nem láttuk a testet, úrnőm - jegyezte meg Mandorallen, aki karddal a kezében kémlelte a sötétséget.

- Nem sok maradt belőle - vigyorgott Selyem.

Polgara Relgre nézett.

- Itt biztonságban vagyunk?

Az ulgo az alagút falához szorított füllel, feszülten hallgatózott.

- Pillanatnyilag igen.

- Akkor itt pihenjünk egy kicsit! Meg akarom vizsgálni apámat. Fényt kérek.

Relg beletúrt az övén lógó zsákokba, és a két kőpor összekeverésével halovány ulgo fényt teremtett. Selyem kíváncsian nézte Polgarát.

- Belgarath intézte el így Ctuchikot?

A nő a fejét rázta, miközben ujjaival gyengéden megtapogatta Belgarath mellét.

- Ctuchik valamiért megpróbálta megsemmisíteni a Gömböt. Valami annyira megijesztette, hogy elfeledkezett az első szabályról.

Futó emléktöredék villant át Garion agyán, miközben letette a földre az ölében tartott kisfiút - újra látta Ctuchik elméjét, mielőtt a grolim kimondta volna a végzetes szavakat, melyek a nemlétbe taszították őt. Ismét felderengett előtte a főpap fejében megjelenő kép - saját képe, amint a Gömböt tartja -, és érezte a vak, érthetetlen pánikot, amit ez a kép okozott a boszorkánymesterben. Miért? Miért hajszolta ez a lehetőség a grolimot ilyen halálos hibába?

- Mi történt vele, Pol néni? - kérdezte halkan. Valamiért tudnia kellett.

- Nem létezik többé - felelte a nő. - Még a testét alkotó anyag is eltűnt.

- Nem erre gondoltam - kezdte volna mondani Garion, de Barak közbeszólt.

- Elpusztította a Gömböt? - Az óriás hangja erőtlen és fáradt volt.

- A Gömböt semmi nem tudja elpusztítani - mondta a nő nyugodtan.

- Akkor most hol van?

A kisfiú elengedte Garion kezét, és magabiztosan a vörös szakállú cherekhez lépett.

- Küldetés? - kérdezte, és maga elé nyújtotta a kerek, szürke követ.

Barak hátrahőkölt a felkínált kő elől.

- Belar! - fohászkodott, és a háta mögé kapta a kezét. - Polgara, mondd meg neki, hogy ne csinálja ezt! Nem tudja, milyen veszélyes?

- Kétlem, hogy tudná.

- Hogy van Belgarath? - érdeklődött Selyem.

- A szíve erősen ver - mormolta Polgara. - De nagyon kimerült. A harc kis híján megölte.

A föld mozgása egy hosszan visszhangzó remegéssel véget ért, és a hirtelen beálló néma csend rendellenesen hangosnak tűnt meggyötört fülüknek.

- Vége? - nézett körül idegesen Durnik.

- Valószínűleg nem - suttogta Relg. - A földrengések általában hosszabb ideig tartanak.

Barak kíváncsian fürkészte a szőke kisfiút.

- Hogy került ide egyáltalán? - Ő is fojtott hangon beszélt.

- Ctuchik tornyában volt - felelte Pol. - Ő az a gyermek, akit Zedar csak a Gömb ellopása miatt nevelt fel.

- Nem úgy néz ki, mint egy tolvaj.

- Mert nem is az. - A nő komoran nézett a gyermekre. - Valakinek állandóan rajta kell tartania a szemét - határozott. - Valami nagyon különöset érzek rajta. Ha leértünk, majd megvizsgálom, de most nincs időm foglalkozni vele, van elég gondom anélkül is.

- Lehet, hogy a Gömb miatt? - kíváncsiskodott Selyem. - Úgy hallottam, különös hatással van az emberekre.

- Lehetséges - bólintott Polgara, de nem tűnt túlzottan meggyőzöttnek. - Maradj mellette, Garion, és ügyelj rá, nehogy elveszítse a Gömböt!

Miért én? - kérdezte Garion gondolkodás nélkül.

A nagynénje ránézett.

- Jól van, rendben. - A fiú tudta, hogy semmi értelme vitatkozni.

- Mi volt ez? - kapta fel a fejét Barak.

Valahonnan a sötétből hangok hallatszottak - éles, torokhangú duruzsolás.

- Murgosiak! - sziszegte Selyem, és a tőre után kapott.

- Hányan? - kérdezte Barak Polt.

- Öten... nem, hatan. Az egyik lemaradt.

- Grolimok vannak köztük?

A nő a fejét rázta.

- Gyerünk, Mandorallen! - A cherek előhúzta a kardját.

A lovag bólintott, és követte az óriás példáját.

- Várjatok itt! - súgta Barak a többieknek. - Nem tart sokáig. - Mandorallennel együtt belevesztek a sötétségbe, fekete murgosi köpenyükben eggyé váltak az árnyékokkal.

A többiek vártak, feszülten próbáltak elcsípni valamilyen hangfoszlányt. Garion elméjében ismét felerősödött a különös ének, és a gondolatai újból szétszórttá váltak. Valahol messze meglazult kövek gördültek le súrlódó nesszel egy lejtőn, és a hang zagyva emléktöredékeket idézett fel benne. Mintha Durnik kalapácsának csengését hallotta volna Faldor birtokán, aztán lovak patáinak dobogását és a szekerek nyikorgását, ahogy répát szállítanak Darinba még az út kezdetén. Olyan tisztán, mintha csak mellette állna, hallotta a Val Alorn melletti, hóval borított erdőben felnyársalt vaddisznó visítását, aztán az arend pásztorfiú furulyájának fájdalmas dallamát a fatönkökkel borított mezőn, ahol a murgosi Asharak forradásos arcán gyűlölettel figyelte őt a fák alól.

Garion megrázta a fejét, próbálta kitisztítani a gondolatait, de az ének visszahúzta a bódító ábrándozásba. Ijesztően élesen hallotta a Driádok erdejének ősi fái alatt sziszegő hanggal égő Asharak könyörgését: "Mester, kegyelem!". Majd következtek a sikolyok Salmissra palotájában, ahogy a medveformát öltött Barak tombolva, pusztítva vonult a trónterem felé, oldalán a jeges haraggal lépkedő Pol nagynénivel.

Aztán megszólalt a hang, amelyik mindig is ott lakozott a fejében:

- Ne küzdj ellene!

- Mi ez? - Garion megpróbálta összpontosítani a gondolatait.

- A Gömb.

- Mit csinál?

- Meg akar ismerni téged. Ő így tájékozódik.

- Nem tud várni? Erre most tényleg nincs időnk.

- Ha van kedved, megpróbálhatod elmagyarázni neki. - A hang mintha szórakozott volna rajta. - Talán figyelni fog rád, de én kétlem. Már nagyon hosszú ideje vár erre a pillanatra.

- De miért pont én?

- Soha nem unod meg folyton ugyanazt kérdezni?

- A többiek is hasonlót éreznek?

- Kisebb mértékben. Próbáld ellazítani magad. Így vagy úgy, de mindenképpen megszerzi, amit akar.

Valahonnan a sötétből acél csendülése hallatszott, majd meglepett kiáltások. Aztán Garion ütések puffanását hallotta, majd fájdalmas nyögést. Végül csend lett. Nem sokkal később léptek csosszanása jelezte Barak és Mandorallen visszatérését.

- Amelyik a többiek mögött jött, azt nem tudtuk elkapni - sajnálkozott Barak. - Belgarath még nem tért magához?

Polgara a fejét rázta.

- Még mindig teljesen kába.

- Akkor cipelni fogom. Indulnunk kéne. Hosszú még az út a hegy aljáig, és a járatokban nemsokára hemzsegni fognak a murgosiak.

- Egy pillanat - felelte a nő. - Relg, tudod, hol vagyunk?

- Nagyjából.

- Vigyél vissza minket arra a helyre, ahol a rabszolganőt hagytuk - utasította Pol olyan hangon, amely nem tűrt ellenkezést.

Relg arcizmai megfeszültek, de a fanatikus nem mondott semmit.

Barak lehajolt, és felkapta a eszméletlen Belgarathot. Garion kinyújtotta a kezét, és a kisfiú engedelmesen hozzábújt, továbbra is óvón szorítva melléhez a Gömböt. A gyermek természetellenesen könnyűnek tűnt, Garionnak semmi problémát nem okozott a cipelése. Relg felemelte halványan derengő fatálkáját, hogy bevilágítsa vele az utat, és ismét elindultak a kanyargós folyosón, mely egyre lejjebb és lejjebb vezette őket a sziklakúp belsejében. A fölöttük tornyosuló láthatatlan sziklatömeg mintha minden lépésnél egyre nagyobb súllyal nehezedett volna Garion vállára. Az énekszó ismét felzúgott, és Relg halvány fényforrása elragadta a fiú gondolatait. Most, hogy már tudta, mi okozza a jelenséget, sokkal könnyebb volt elviselni. A dal kinyitotta az elméjét, és a Gömb kiszívott belőle minden gondolatot és emléket, könnyű érintéssel suhant át az egész életén. Volt benne valami különös kíváncsiság, időnként hosszasan elidőzött egy-egy olyan fejezetnél, melyet Garion soha nem gondolt különösebben fontosnak, és szinte figyelmen kívül hagyott más dolgokat, amelyek a megtörténésük időpontjában létfontosságúnak tűntek. Alaposan végigtanulmányozta Rak Ctholig tartó utazásuk minden lépését. Együtt vonult fel velük a Maragor felett emelkedő hegy kristálycsarnokába, ahol Garion megérintette az újszülött csikót, és mintegy Asharak elégetésének vezekléseként életet adott a kis állatnak. Aztán lement velük a Völgybe, ahol Garion az Akarat és a Szó első tudatos használatával felborította a fehér sziklatömböt. Alig szentelt figyelmet az eldrak Grullal vívott elszánt harcnak vagy az ulgók barlangjaiban tett látogatásnak, de igen részletesen megvizsgálta a gondolati pajzsot, melyet Garion és Pol közös erővel emeltek, hogy elrejtsék haladásuk nyomait a grolimok elől, amikor már közel jártak Rak Ctholhoz. Nem érdekelte Brill halála és a Torak templomában lezajlott áldozási ceremónia, annál inkább a Belgarath és Ctuchik közötti párbeszéd a főpap vízszintesen kiugró tornyában. Aztán különös módon Garion minden emlékét aprólékosan átvizsgálta Ce'Nedra hercegnővel kapcsolatban: a lány rézszín hajának csillogását a napsütésben, mozgásának finom eleganciáját, illatát, minden tudatos és ösztönös mozdulatát, az érzelmek játékát apró, szép arcán. Olyan sokáig időzött itt, hogy Garion már kezdte kényelmetlenül érezni magát. Ugyanakkor ő maga is meglepődött azon, hogy a hercegnő mennyi tette és szava maradt meg az emlékezetében.

- Garion, mi van veled? - szólt rá Pol. - Azt mondtam, vigyázz a gyerekre. Figyelj oda egy kicsit jobban, ez most nem az álmodozás ideje.

- Én nem álmodoztam. Én csak... - Hogyan tudná elmagyarázni?

- Te csak?

- Nem szóltam.

Időnként érezték a föld nyugtalan hánykolódását. A hatalmas bazaltkúp nyögött és remegett minden alkalommal, amikor a föld megmozdult az alapzata alatt; Garionék ilyenkor mindig megálltak, szinte lélegzetet sem mertek venni.

- Mennyit jöttünk eddig lefelé? - kérdezte Selyem idegesen nézelődve.

- Talán háromszáz métert - felelte Relg.

- Csak? Ilyen tempóval még egy hét múlva is itt leszünk.

Relg megvonta széles vállát.

- Addig tart, ameddig szükséges - mondta tömören, és újra elindult a folyosón.

A következő alagútban ismét murgosiakba botlottak, és újabb véres közelharc vette kezdetét a sötétben. Mandorallen sántikálva tért vissza a csoporthoz.

- Miért nem vártál meg? - förmedt rá Barak.

- Csak hárman voltak, nagyuram.

- Minden rendben? - kérdezte Polgara a lovagot.

- Csak egy karcolás, úrnőm - legyintett Mandorallen. - Semmi jelentősége.

A folyosó padlója ismét megbillent, és remegni kezdett, a barlangokon pedig mély dörej visszhangzott végig. Mindannyian mozdulatlanná dermedtek, de a földmoraj néhány pillanat múltán elcsendesedett.

Egyenletes tempóban haladtak tovább az alagutak útvesztőjében. A földrengés, amely lecsapott Rak Ctholra, és a kopár murgosi síkságra omlasztotta Ctuchik tornyát, egyenletes időközönként felerősödött, majd ismét elhalt. Valamivel később - a sötétségben hosszú óráknak tűnt - egy csapat murgosi vágott át az előttük lévő kereszteződésen; fáklyájuk bizonytalan árnyakat vetett a falakra, izgatott beszédük messzire visszhangzott a barlangokban. Barak és Mandorallen rövid, suttogó tanácskozást tartottak, majd úgy döntöttek, hogy hagyják őket elmenni. A murgosiak így bántatlanul haladhattak tovább, és soha nem tudták meg, hogy alig húsz méternyire milyen halálos veszedelem leselkedett rájuk. Amikor hallótávolságon kívülre értek, Relg előszedte a világosságot adó fatálkát, és az egyik folyosóra bökött. Követték lefelé a cikcakkos, kanyargó járatot, hogy mielőbb elérjék a sziklakúp alját és a síkság nyújtotta kétes biztonságot.

A Gömb éneke egy pillanatra sem halkult el, de Garion most már legalább képes volt valamennyire összeszedetten gondolkodni, miközben karjában a kisfiúval követte Selyemet az alagutakban. Valószínűleg hozzászokott valamennyire - de az is lehet, hogy az ereklye most valaki másra koncentrált a csapatból.

Sikerült nekik; ez egy kisebb csodával volt egyenértékű. Bár az esélyek ellenük szóltak, sikerült megszerezniük a Gömböt. A keresés, amely olyan hirtelen véget vetett békés életének Faldor birtokán, véget ért, de annyi változást idézett elő benne, hogy a fiú, aki egy szeles, őszi éjszakán kilopakodott a birtok kapuján, nem létezett többé. Garion most is érezte magában a nemrégiben felfedezett hatalmat, és tudta, hogy ez a hatalom nem ok nélkül van ott. Az út során a többiek több ködös, ki nem mondott utalással, célzással sejtették vele, hogy a Gömb visszavitele eredeti helyére csak a kezdete valami sokkal hatalmasabb és fontosabb dolognak. Garion biztos volt benne, hogy ezzel még nem lesz vége.

- Éppen ideje volt - jegyezte meg a száraz hang a fejében.

- Mit akarsz ezzel mondani?

- Miért kell ezt minden egyes alkalommal külön megmagyaráznom?

- Mit kell megmagyaráznod?

- Hogy mindig tudom, mire gondolsz. Tudod, mi sosem tudunk igazán különválni egymástól.

- Jól van, rendben. Hová megyünk innen?

- Rivába.

- És azután?

- Majd meglátjuk.

- Nem akarod elmondani?

- Nem. Még nem. Még nem jutottál olyan messzire, mint hiszed. Még nagyon hosszú utat kell bejárnod.

- Ha semmit nem vagy hajlandó elárulni, akkor miért nem hagysz békén?

- Mindössze arra akartalak figyelmeztetni, hogy ne szövögess hosszú távú terveket. A Gömb visszaszerzése csak egy lépés. Igaz, nagyon fontos lépés, de akkor is csak a kezdet.

Ebben a pillanatban - mintha a megemlítése újra eszébe juttatta volna a Gömbnek Garion jelenlétét - az ének teljes erővel tért vissza, és a fiú koncentrációja ismét darabokra hullott.

Nem sokkal később Relg megtorpant, és magasra emelte a fényforrást.

- Mi a baj? - kérdezte Barak, és óvatosan a földre eresztette Belgarathot.

- Beomlott a mennyezet - mutatott a fanatikus az utat elzáró törmelékre. - Itt nem jutunk át. - Polra nézett. - Sajnálom - dünnyögte, és Garion érezte, hogy komolyan így gondolja. - A nő az omlás túloldalán van.

- Találj másik utat! - utasította Pol kurtán.

- Nincs másik út. Ez az egy alagút vezetett ahhoz a tóhoz, ahol rátaláltunk.

- Akkor meg kell tisztítanunk az utat.

Relg komoran csóválta a fejét.

- Ha megbolygatjuk, ránk omlik a maradék is. Valószínűleg őt is betemette az omlás... legalábbis remélem.

- Nem volt ez egy kicsit erős megjegyzés? - kérdezte élesen Selyem.

Az ulgo szelíden nézett a kis emberre.

- Volt levegője és ivóvize. Ha az omlás nem ölte meg, még hetekig fog szenvedni, mire az éhhalál végez vele. - Különös, csendes sajnálkozás érződött Relg szavaiból.

Selyem egy pillanatig némán nézett a fanatikusra.

- Sajnálom, Relg - mondta végül. - Félreértettelek.

- A barlangban élő emberek senkinek nem kívánják, hogy így essenek csapdába.

Polgara azonban még mindig a törmelékkel eltömött folyosót méregette.

- Mindenképpen ki kell szabadítanunk onnan - jelentette ki.

- Relgnek igaza lehet - mutatott rá Barak. - Könnyen lehet, hogy rászakadt a fél hegy.

A nő a fejét rázta.

- Nem. Taiba még él, és nem mehetünk el nélküle. Ugyanolyan fontos az ügy szempontjából, mint közülünk bárki. - Visszafordult Relghez. - Neked kell kihoznod.

Relg nagy, sötét szeme elkerekedett.

- Ezt nem kérheted tőlem! - tiltakozott.

- Nincs más választás.

- Meg kell tenned, Relg - győzködte Durnik is a fanatikust. - Te át tudsz menni a sziklán, és ugyanúgy kihozhatod őt, ahogy Selyemet is kimenekítetted Taur Urgas gödréből.

Relg jól láthatóan reszketett.

- Nem tehetem! - nyögte elfúló hangon. - Hozzá kell érnem... meg kell érintenem. Ez bűn!

- Ez felettébb nagy könyörtelenség tőled, Relg barátom - mondta Mandorallen. - Semmi bűn nincs abban, ha segítséget nyújtunk a gyengéknek s tehetetleneknek. A hátrányosabb helyzetűekkel való törődés minden rendes ember egyik legnagyobb felelőssége, s nincs hatalom a világon, mely beszennyezhetne egy tiszta lelket. Ha már az együttérzés nem kényszerít rá, hogy segítségére siess, akkor nem tekintenéd megmentését tisztaságod próbájának?

- Nem érted - felelte elgyötörten Relg. Polgarára nézett. - Ne kényszeríts erre... könyörgöm!

- Pedig nincs más választásom - mondta csendesen a nő. - Sajnálom, Relg, de nem tehetek mást.

Tucatnyi érzelem villant át a fanatikus arcán, miközben szinte láthatóan összement Pol kérlelhetetlen tekintetének súlya alatt. Aztán elkeseredett kiáltással megfordult, és az alagút falának sima kőfelületéhez nyomta a tenyerét. Minden erejével koncentrálva belenyomta a kezét a kőbe, ismét tanúbizonyságát adva különleges képességének, melynek segítségével képes volt áthatolni a tömörnek látszó sziklán.

Selyem gyorsan hátat fordított neki.

- Ezt én nem bírom nézni - öklendezett a kis ember.

Relg eltűnt, beleolvadt a falba.

- Miért problémázik ennyit azon, ha meg kell érintenie egy embert? - kérdezte értetlenül Barak.

Garion tudta az okot. Miközben átlovagoltak Algarián, végig élveznie kellett a fellengzős fanatikus kényszerű társaságát, és ez idő alatt megtanulta kiismerni magát Relg elméjének működésében. A különféle bűnök éles hangú szidalmazása valójában Relg gyengeségének leplezését szolgálta. Garion időnként hosszú órákon keresztül hallgatta a férfi hisztérikus és időnként összefüggéstelen vezeklését vággyal teli gondolatairól, melyek szinte szüntelenül helyet követeltek maguknak a fanatikus elméjében. Taiba, a csodálatos testű marag rabszolganő Relg számára az örök kísértést testesítette meg, ezért még a halálnál is jobban rettegett tőle.

Csendben várakoztak. Valahol a közelben vízcseppek lassú csepegése mérte a múló másodperceket. A szikla időről időre megremegett körülöttük, ahogy a földrengés ideges háborgással lassanként nyugvópontra jutott. A percek végtelen lassúsággal vánszorogtak a félhomályos folyosón.

Aztán valami megmozdult a falon, és Relg lépett ki a sziklából, a félmeztelen Taibát cipelve. A rabszolganő kétségbeesetten kapaszkodott a fanatikus nyakába, arcát a férfi vállába fúrta. Halkan nyüszített a rémülettől, és a testét heves remegés rázta.

Relg arca mérhetetlen kínról tanúskodott. Szeméből a szenvedés könnyei peregtek, fogait szorosan összepréselte, mintha valamilyen kibírhatatlan fájdalom ellen küzdene. Karjával azonban védőn, szinte gyengéden ölelte át a halálra rémült rabszolganőt, és amikor kiléptek a sziklából, még akkor is szorosan magához szorította a törékeny testet, mintha soha többé nem akarná elengedni.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Ian Watson: Árnyfal (részlet).

Létrehozás: 2005. január 10. 13:16:27
Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20
Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2024
E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.