Loren L. Coleman: A győzelem illúziója (részlet)

Solarisi űrrepülőtér, Nemzetközi Zóna

Solaris City, Solaris VII

Szabad Szektor, Lyrán Szövetség

3059. szeptember 21.

A fedélközi utasok hosszú sorokban áramlottak ki az űrjáróból, és lassú léptekkel haladtak végig a fedett rámpán a solarisi űrrepülőtér nyugati terminálja felé. Az utasok mögött a hatalmas Monarch osztályú hajó csendben gőzölgött a betonon, ahogy az atmoszférába való belépés közben felhevült acéllemezek rövidnek ígérkező harcot vívtak a felhős égből permetező esővel. A hőség megtöltötte a levegőt az égett beton és az emberi izzadság csípős szagával. Az emberek halkan szitkozódtak, amikor az erős szél befújta a vízcseppeket a rámpa teteje alá. A csípős szélrohamok nem hoztak igazi enyhülést. A rosszkedvűen mormogó utasok folyamatosan nyomultak előre, alig várták már, hogy a terminál védelmébe érjenek; figyelmen kívül hagyták az előttük állók ingerült pillantásait, miközben ők maguk is hasonló pillantásokat vetettek a mögöttük tülekedőkre.

Így érkezett Michael Searcy a Solaris VII-re, a játékok világára. Fiatalon, lelkesen. És mech nélkül.

Utat tört magának a rámpa kijáratát eltorlaszoló emberek között, akik rég nem látott rokonaikkal társalogtak, vagy az ügyeletes, kissé zaklatottnak tűnő Monopol Line tisztviselőt ostromolták olyan információkért, amelyeket nyugodtan leolvashattak volna a kijáratnál elhelyezett táblák valamelyikéről. Michael megtorpant, hogy utat engedjen egy idősebb párnak, és ezzel egyben azt is megakadályozta, hogy egy, három izgága gyereket vezető türelmetlen anya beléjük rohanjon. Aztán őt tolta félre egy biztonsági őr, aki saját testével hozott létre egy szűk folyosót a kavargó tömegben, hogy helyet biztosítson két ügynöknek, akik egy kezén és lábán megbilincselt férfit vezettek. Michael előrevetette magát a biztonsági kíséret után nyíló résbe, és így sikerült áttörnie az érkezési kapuhoz, illetve magához a terminálhoz.

És szinte belefutott egy Párbajhősbe.

A rohammechmásolat három méter magas volt, mindössze egynegyede a valódi, nyolcvanöt tonnás csatamech eredeti méretének, de még így is a tömeg fölé tornyosult. Néhány utas megtorpant, és álmélkodva bámult, miközben Michael lenyűgözve vette tudomásul, hogy a modelleknél mennyire élethűen sikerült lemásolni a Belső Szféra és a klánok gépeinek apró részleteit.

A Párbajhős klasszikus példája volt a harmincegyedik század csatamezőit uraló harci gépeknek. A humanoid felépítésű monstrum széles felsőteste vastag, háromujjú lábon ült, karjai pedig egy-egy Gauss-ágyú csövében végződtek. A mech ezenkívül két félnehéz lézert is hordozott a vállán lévő tornyokon arra az esetre, ha közelharcra kerülne sor.

Egy férfi állt a közelben a feleségével, és a Párbajhős fejét figyelte, ahol a pilótafülke üvege mögött vörös fényű lámpa égett. A megvilágítás fenyegető kinézettel ruházta fel a mechet, de Michael tudta, hogy a mechek kabinjai rendszerint sötétek, csak a kijelzők és a műszerfal fényei szolgáltatnak némi fényt - és persze a figyelmeztető és vészjelző lámpák, melyeket a mechharcosok legszívesebben soha nem látnának. Hatáskeltés, gondolta. Akárcsak a replika mech metálkék fényezése, valamint a mennyezetről lógó neonfelirat. A betűk villogva tudatták az érkezőkkel: KEZDŐDJENEK A JÁTÉKOK!

- Ez vajon milyen csatamech lehet? - kémlelt bele az asszony a bal oldali Gauss-ágyú csövébe. Megborzongott. - Az biztos, hogy elég halálosnak látszik.

A férj felnézett a pilótafülkére.

- Talán egy Keresztes. Tudod, mint abban a viadalban, amit Allard-Liao és Cox csapata vívott a Skye Tigrisei csapat ellen néhány évvel ezelőtt... - Határozatlanul elhallgatott.

Michael kis híján felnevetett. Ha leszednének róla húsz tonna páncélt, a támadó kapacitást pedig átkonfigurálnák rakétákra a mostani közvetlen tüzelésű arzenál helyett, akkor jó képzelőerővel talán össze lehetne keverni egy Keresztessel, a modern harcmezőkön ma már antik darabnak számító modellel.

- Ez egy Párbajhős - mondta halkan. - A pontos elnevezése Gun-One E-R-D. Nyolcvanöt tonnás rohammech. Két Gauss-ágyú a karokban, és négy lézer a vállak felett.

A pár új keletű érdeklődéssel nézett rá; végigmérték díszegyenruháját, amely egyértelműen elárulta hovatartozását. A fehér zubbony, az arannyal és vörössel díszített kék nadrág, a sötétkék öv kétséget kizáróan az Egyesült Világokra utaltak - a szétesett Davion-Steiner szövetség Davion felére. A köpenyt most nem viselte, nem érezte volna a fedélközbe illőnek, ahhoz azonban még mindig túl nagy volt benne a büszkeség, hogy az egyenruhájától is megváljon.

És miért is vált volna? Hivatalos elbocsátása még néhány hónapig nem lesz véglegesítve. És amíg nem bélyegzik hivatalosan is becstelennek, addig Michael nem hajlandó elfogadni a sorsát. Az Új-Kantonon valóban kénytelen volt lekapcsolni a mechjét a túlmelegedés miatt, hiába vádolta egykori parancsnoka bátortalansággal - ez a gyávaság finomabb megnevezése. Ahányszor csak eszébe jutott, elszorult a torka. Még túlságosan frissek voltak a sebek.

- Leftenant Michael Searcy. - Úgy vélte, elérkezett az idő, hogy elkezdjen megismerkedni új otthona lakóival. Itt, a Solaris VII-en akart új életet kezdeni.

A férfi felesége jól hallható horkantással fordított hátat neki.

- Egy davionista - mormolta az orra alatt, s ezzel egyben saját hovatartozását is elárulta. A pár tehát a Lyrán Szövetséghez, az Egyesült Világok egykori testvérállamához tartozott. A két nagy nemzet a közelmúltban együtt alkotta a hatalmas Egyesült Nemzetközösséget, de nemrég szétváltak, és minden csillagbirodalom saját jelöltjét helyezte a trónra az uralkodó Steiner-Davion vérvonalból. Katherine - a sajátjainak Katrina - arkhónt a Szövetség, Victor herceget pedig a Nemzetközösség, Egyesült Világok. A viszály rossz vért szült.

- ENFE, hm? - A férfit szemlátomást nem érdekelte felesége politikai beállítottsága. - Részt vett a klánok elleni harcokban? - Magától értetődő kérdés, mivel Victor herceg és az EgyNem hadserege éppen megtorló csapást mért a klánokra. Igazi szenzáció, és a legmegfelelőbb apropó, hogy Michael egy kis megbecsülést szerezzen magának.

- Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, uram, de nem. Csak az Új-Kantonon harcoltam, amikor '57-ben megpróbáltuk visszaverni a Liao-Marik offenzívát. Engem... - megpróbálta határozottan folytatni - eltávolítottak, mielőtt a Füstjaguár klán elleni invázió megkezdődött volna. - Nem tette hozzá, hogy hadbíróság elé állították, és megfosztották a mechjétől, ez pedig egy mechharcos számára még a halálnál is rosszabb volt.

A férfi azonban nyilvánvalóan nem akart hallani az '57-es eseményekről, és még kevésbé érdekelte egy szerénykedő mechharcos. A Solaris VII-en semmi esetre sem. Mormogott néhány semleges szót, és hagyta, hogy a felesége elvonszolja őt a Párbajhős mellől, vissza a tömegbe.

Michael visszafordult a mech felé, arca égett a szégyentől. Egyes számú lecke: az itteni emberek pompát és csillogást akarnak látni. Igénylik a hatásvadászatot. Ujjaival beletúrt rövidre nyírt hajába. Ha jobban belegondol, ugyanez igaz volt a reguláris hadseregre is, ahol elvárták, hogy az ember egy csapat része legyen. Ha képes vagy önálló gondolkodásra, jobban teszed, ha kiváló teljesítménnyel igazolod a tetteidet. Michael nem ezt tette. Parancsnoka otthagyta őt egyedül a konföderációs erők előrenyomulásának útjában, a túlmelegedéstől működésképtelenné vált mechben. Nem volt más választása, mint a katapultálás, felettese azonban másképp tálalta a történteket. A hadbíróság bűnösnek találta Michaelt, és nem adtak neki második esélyt a bizonyításra. Ez hozta őt ide a Solaris VII-re - a remény, hogy bebizonyíthatja alkalmasságát. Ismét felnézett a villogó feliratra.

KEZDŐDJENEK A JÁTÉKOK!

És el is kezdődtek, rögtön a Párbajhős-másolat másik oldalán. Fogadóterminálok és készpénz-automaták sorakoztak felváltva a terminálban, mindegyik előtt hosszú sor kanyargott. A mozaikpadlón elszórt fogadószelvények jelezték a kútba esett reményeket, miközben az emberek már az újabb fogadáshoz készülődtek. A felügyelők egyszerűen félresöpörték a szelvényeket, hosszú sáncokat hozva létre a fal mellett, melyeken jókedvűen gázoltak át a játszadozó gyerekek.

Michael figyelte, ahogy a házaspár csatlakozik az egyik számítógép előtti sorhoz, hogy megtegyék első tétjeiket. Nem törődtek az esélyekkel, rá sem pillantottak a legutóbbi eredményekre. Azért jöttek ide, hogy játsszanak, és hogy átéljék a sötét kalandot, a játékok világának ígéretét és csábítását. A Solarison a Belső Szféra háborúit a nézőközönség szórakoztatására teremtették újjá, a csatamechek ennek nevében csaptak össze egymással az arénákban. Michael a fejét rázta. Még mindig képtelen volt teljes mértékben felfogni, hogy létezik egy hely, ahol mechharcosok küzdenek, és időnként halnak meg - sportból. Ez a rendszer a Belső Szférában sehol máshol nem működött volna.

Ám Solaris City a Belső Szféra többi részének mikrokozmosza volt, minden szektora egy-egy uralkodó nagy házhoz tartozott. Az űrrepülőtér a Nemzetközi Zónában kapott helyet, a város délnyugati szegletének egy apró szektorában. Ide érkeztek az űrjárók, és itt látták el a magasabb szintű kormányzati funkciókat. Szinte minden más a szektorhatárok szerint változott. A várost a Solaris-folyó osztotta ketté, majdnem pontosan középen. A folyótól délre terült el a Nemzetközi Zóna, majd következett Black Hills, Cathay és Szilézia, melynek néhány kerülete átnyúlt a folyó északkeleti partjára. Az északi parton kapott helyet a Montenegro és a Kobe szektor.

Volt benne valami ironikus, hogy a Belső Szféra vezetői a kláninvázió hatására végül újjáélesztették a Csillagligát, miközben itt, a Solaris VII-en a régi rivalizálások - és természetesen a számos új is - túlságosan mélyen húzódtak ahhoz, hogy ilyen könnyedén félre lehessen söpörni őket. A rivalizálások, melyek minden este előtérbe kerültek, ahogy a különféle házakhoz tartozó istállók összecsaptak egymással az arénákban, hogy bizonyítsák felsőbbrendűségüket a többiekkel szemben.

A terminálok felett lógó monitorokon a legutolsó párbaj részleteit játszották vissza, illetve a következő viadalokat reklámozták. A kommentátorok egymás szavába vágva hadartak, a háttérből pedig beszűrődtek egy távoli összecsapás hangjai. Michael közelebb húzódott ahhoz a képernyőhöz, amelyiken a legutóbbi eredmények sorakoztak, és mélyen a zsebébe nyúlt, hogy előhalássza saját fogadószelvényeit. Az őt idehozó űrjárón lenyűgöző technika állt rendelkezésre a harcok követésére, és senki sem maradt immúnis a csábításra. Michael reménykedett benne, hogy az ENFE-nél eltöltött négy év jelent némi előnyt számára a fogadásban. Ehelyett egymás után dobhatta el a szelvényeket - az egyik harcnál néhány másodpercet tévedett, a másiknál egy-két tonna páncélt. Nem volt könnyű egyértelmű fogadást találni a játékokon; az egyszerű győztes-vesztes téteket a hosszú távú fogadásokra tartották fenn. A szerencsejáték-bizottság így tartotta kézben a játékokat, biztosítva, hogy csak a leghozzáértőbb rajongók reménykedhessenek a legjobb fogadások megtalálásában.

Michael mindezt nagyon jól tudta, mégsem tartotta vissza a próbálkozástól. A próbálkozástól soha semmi sem tarthatta vissza. A szelvények között végre talált egy nyerőt. Arra fogadott, hogy Theodore Gross, a Solaris VII első számú harcosa, az idei bajnok megvédi címét, de a harc tovább fog tartani tíz percnél. Gross esetében ez egy örökkévalóságnak számított, de ezúttal érdemes volt kockáztatni, és Michael a pénze felét visszanyerte.

Néhány monitorral odébb egy felerősített adás éppen ennek a viadalnak a részleteit mutatta, miközben a játékok világának kommentátora közvetítette a látottakat.

- Theodore Grosst még soha nem kényszerítették ilyen gyorsan védekezésre, de az az egy szerencsés lövés rést talált a páncélzatán, és megrepesztette a fúziós hajtómű pajzsát. A Katana árasztotta magából a hőt, és a Dzsungelben ez rendszerint a halált jelenti egy mech számára.

A képernyőn megjelent a hatalmas, piramis alakú cathayi aréna sematikus képe. Michael tudta, hogy az építmény belsejébe dús trópusi esőerdőt telepítettek, a hőmérsékletet pedig olyan magasan tartják, hogy a mechek nagyon könnyen túlmelegedhetnek. Egy hajtóműtalálat ebben a környezetben valódi katasztrófa. Ráadásul felismerte a kommentátorban Julian Nerót, a Solaris VII egyik leghíresebb riporterét. Általában Nero közvetítette a Steiner Amfiteátrum viadalait, és meglehetősen pontos előrejelzéseiről vált híressé. Az ő "biztos tippjei" gyakran azonnali és heves ingadozást idéztek elő a nyerési esélyekben.

- A bajnok szerencséjére Stephen Neils túlságosan mohóvá vált. Amint a fiatal harcos a Katana ugróhajtóműveinek távolságán belülre került, Grossnak lehetősége nyílt mögé kerülni, és utána szinte azonnal véget ért a harc. - Nero a kamerába kacsintott. - Sajnálom, Stephen, én figyelmeztettelek. - Visszatért a témához. - És a bajnok most arra készül, hogy két hónapon belül negyedszer védje meg a címét a Steiner arénában. Vajon mire számíthat a veterán Ervine Rebelkétől? Íme a kihívó nyilatkozata.

Nero finom vonású arcát felváltotta egy harcviselt veterán viharvert ábrázata. Michael eltöprengett rajta, vajon mi okozhatta a harcos homlokától a bal füléig húzódó csúf forradást. Valódi csata vagy egy viadal az arénában? Van egyáltalán különbség a kettő között?

A kamerába vicsorgó Rebelke nyilvánvalóan úgy gondolta, hogy nincs.

- Theodore jó harcos, de már túl van a csúcson. Legyőzöm a drakónt. Az Amfiteátrumban én leszek a győztes.

Mennyi füst, láng nélkül, gondolta Michael. Nero is egyetérthetett vele, mert a fejét csóválta, amikor a kamera visszaváltott rá.

- Nos, sok szerencsét kívánok Mr. Rebelkének. Gyors és brutális összecsapásnak ígérkezik, az biztos. Pontosan az a fajta harc lesz, amilyet az Ishiyama arénában nevelkedett Gross annyira kedvel. Pompás esti szórakozás mindazoknak, akik jegyet váltottak az esti show-ra. Julian Nerót hallották, aki mindig ott van az események sűrűjében.

Michael elméjének hátsó szegletében zúgva kavarogtak a nevek és a helyszínek. Gross és Rebelke. Ishiyama és az Amfiteátrum. Harcolhatna ezek ellen az emberek ellen? Ezekben az arénákban? Elvégre ezért jött ide - hogy visszaszerezze büszkeségét, és bizonyítsa használhatóságát mindazoknak, akiknek van hozzá szeme. Tudta, hogy képes rá. Csak egy esélyre volt szüksége.

Ez viszont azt jelentette, hogy előbb szereznie kell egy párbajengedélyt, egy szponzort és egy csatamechet. És ezek után még fel kell verekednie magát a másodlagos arénákba, mielőtt kiállhatna olyan nagyságok ellen Solaris City hat nagy nyílt küzdőterén, mint Gross és Rebelke. A folyamat éveket vehet igénybe, miközben a mechviadalok során szerzett karrier élettartamát gyakran csak hónapokban mérték. Hónapokban! Kivéve, ha megtalálja a gyors felemelkedés módját.

Nem puszta hóbortból jött a játékok világára; Michael alapos kutatómunkát végzett. Azok tudtak folyamatosan a csúcson maradni, megőrizni helyüket a rangsorban, akik emlékezetessé tették magukat - hogy szerették vagy gyűlölték őket, az nem számított addig, amíg emlékeztek rájuk.

Hatásvadászat, igen. Ám a Solaris VII-en sokat számított a látszat, és Michaelnek ehhez hozzá kellett szoknia.

Mégpedig gyorsan.

DBC stúdiók, Szilézia

Solaris City, Solaris VII

Szabad Szektor, Lyrán Szövetség

3062. augusztus 10.

A Donegal Broadcasting 5-ös stúdiójának holovid képernyőkkel borított falán két mech poroszkált a rémálomszerű harcmezőn. Falak emelkedtek fel, és ereszkedtek le véletlenszerű időközönként, örökké változó labirintust hozva így létre a harci gépek körül. A padlóból lángnyelvek csaptak ki, pokoli, villódzó fényárba borítva a párbajozókat, mielőtt az alkonyi derengés újra átvette az uralmat az aréna fölött.

A csatamechek nem is annyira tűntek gépnek, sokkal inkább a háború avatárjainak, ahogy egymás felé közeledtek, folyamatosan tűz alatt tartva a másikat hihetetlen arzenáljukkal. Lézersugarak suhantak elő mindkét mechből, az energianyalábok vakító ragyogása kísérteties, tarka fényözönbe borította a páncélozott harci gépeket. Az Orion megtántorodott, széles mellkasán két friss sebhely született. A vágások szélei először fényes narancsszínben izzottak, bár másodpercek alatt parázsvörössé halványultak. A hetvenöt tonnás mech visszanyerte egyensúlyát, és folytatta a támadást. Négy kilőtt rakétája közül három szürkés, tekergő füstcsíkot húzva maga után a közeledő Faltörőbe vágódott, a robbanások páncélszilánkokkal hintették meg a földet. Aztán hosszú lángnyelv csapott ki az oldalába épített fegyvercsőből, melyhez az Orion nyolcvan milliméteres gépágyújának fémes sikolya társult. A nyomjelző lövedékek zöldes fénycsíkokkal jelezték azt a pontot, ahol a kimerülturán lövedékek a Faltörő jobb karjába martak.

Újabb színhatás, jegyezte meg magában Michael Searcy, akinek a figyelmét semmi nem kerülte el. Todd Richards, a "Mechbeszéd" show vendégének bal oldalán foglalt helyet. Tudta, hogy ez csak a második számú szék, de itt, Solaris City lyrán szektorában ő volt az ellenség, nem igaz? Richards jobbján az este díszvendége, Jarman "Hasfelmetsző" Bauer ült.

Bauer előrehajolt széke pereméről, merőn bámulva a monitorfalat, és minden lövésváltásnál izgatottan összerándult, mintha újraélné az Orion ellen vívott izgalmas csatát. A Hűbérúr istálló arany zsinórokkal díszített zöld bőrdzsekijét viselte, míg Michael a Fekete Csillag csapat fekete-rézszín egyenruháját. A két mechharcos fizikálisan is legalább annyiban különbözött egymástól, mint a színek, melyek alatt harcoltak. Bauer erőteljesebb testalkata, sötét haja és szakálla éles kontrasztot alkotott Michael karcsúságával, borotváltságával és szőke fürtjeivel. A behemót a művész ellen. A medve a róka ellen.

A Steiner a Davion ellen.

Nem mintha ezek a különbségek számítanának holnap, a nagy torna első napján. A holnapi viadalban a jobbik mechharcos győzedelmeskedik, kinézettől és beszédtől függetlenül. Michael nem aggódott túlságosan; kétsége sem volt afelől, melyikük a jobb harcos, addig azonban nagyon sokat számított a kinézet. Az új-kantoni árulás és az azt követő hadbírsági tárgyalás megtanította Michaelt a leckére, melyet a játékok világán eltöltött három év csak megerősített benne. "A látszat oly könnyen elfogadható valóságként" - így szólt Drew Hasek-Davion egyik kedvenc mondása. Sehol sem volt ez annyira igaz, mint a Solaris VII-en.

Todd Richards félig elfordult a stúdió közönségétől, megmutatva határozott profilját a kameráknak, miközben a képernyőkön kibontakozó csatát figyelte. A megfelelő időpontokban adagolt fintorokkal, biccentésekkel és elismerő csettintésekkel támogatta Bauert. A harcoshoz hasonlóan ő is várakozóan hajolt előre, mintha bármelyik pillanatban bekövetkezhetne a halálos csapás. A közönség lenyűgözve figyelt, bár a legtöbben - ha nem is mindannyian - bizonyára már előző éjjel látták az adást. Michael azon gondolkodott, vajon hányan veszítettek Bauer viadalán.

Szinte biztos, hogy mindannyian fogadtak. Az emberek nem tagadhatták meg önmagukat. A hat évszázad alatt, mióta a csatamechek uralták a harcmezőket a Belső Szférában, az emberiség egy pillanatra sem hagyott fel a halálos gépek csodálatával. Vagy éppen az őket irányító pilótákéval. És a Solaris VII-en már több mint háromszáz éve másolták a folyamatos hadviselés valóságát biztonságos körülmények között, és ebből nőtte ki magát a valaha volt legsikeresebb sportesemény.

Magát Solaris Cityt is a Belső Szféra mintájára osztották fel, az öt fő szektor egy-egy nagy házhoz tartozott. Michael mindezt tudta, amikor három évvel korábban megérkezett, ám fogalma sem lehetett annak a keserűségnek a mélységéről, amely elválasztotta az egyik szektort a másiktól. Ő Black Hillst választotta otthonául, melyet olyan erős kötelékek fűztek a Davion-házhoz és az Egyesült Világokhoz, hogy hivatalosan soha nem volt hajlandó elismerni a harminchárom éven át tartó szövetséget a Steiner-házzal.

Aztán ott volt a Drakónis Szövetség szamuráj kultúráját tükröző Kobe, valamint a folyton civakodó Szabad Világok Ligáját jelképező zűrzavaros Montenegro. A darabokra szakadt Cathay hűen tükrözte a Liao-ház átláthatatlan Konföderációját. Az arénákban még néhány klánharcos is küzdött. Ám ha Michael helyesen értelmezte, ezeket a harcosokat saját fajtájuk közösítette ki, ezért voltak kénytelenek odáig alacsonyodni, hogy a nézőközönség szórakoztatására küzdjenek. Talán ők is olyanok voltak, mint ő; szerették volna visszanyerni elvesztett becsületüket.

Michael ma Sziléziában töltötte az estét, az ellenség földjén. A lyránok és az Egyesült Világok népe egykor együtt alkotta az Egyesült Nemzetközösség hatalmas szövetségét, ám az EgyVil polgárokat most csak a keserűség tartotta össze, ahogy a bátyja trónját elorzó Katrina Steiner-Davionról beszéltek. A nem hivatalos ellenségeskedés minden világon megosztotta a lakosságot, és ez alól a Solaris VII sem volt kivétel - azzal a különbséggel, hogy itt sokkal élesebben húzták meg a vonalakat. Az EgyVil-lojalisták Black Hillsben tömörültek össze. Most, hogy a külvilágban egyre fokozódott a feszültség, a szórakoztatás követte a valós eseményeket, és a harcosok is elfoglalták pozícióikat a régi hovatartozás szerint. Az Egyesült Világok és a lyránok harcosai közötti összecsapások mindig magas jegyeladási statisztikákat produkáltak, mert ezeket a viadalokat a legvadabb harcok között tartották számon.

Mint amilyen a Michael szeme előtt pergő csata is volt. Az Orionban és a Faltörőben két lyrán harcos küzdött egymással az ez évi bajnokot meghatározó nagy torna egyik utolsó szabad helyéért.

Michael karba font kézzel hátradőlt a székén, és úgy tett, mintha egyáltalán nem érdekelné a küzdelem. Nem is nagyon kellett rájátszania. Megvoltak az okai a viadal feltűnő hevességének, és Michael szinte mindegyiket azonosítani tudta volna. Az alacsony szögből felvett képek, melyek miatt a mechek még háromemeletnyi valós magasságuknál is nagyobbnak tűntek. A félhomály, amely sokkal jobban kiemelte az energiafegyverek villódzását. És természetesen a nézőközönséget mindig lenyűgöző, ám egy valódi harcos figyelmét elterelni képtelen pirotechnika. Aki átküzdi magát a solarisi játékokon, az egy idő után sok mindent megtanul a kulisszatitkokról.

Vagy a taktikáról. És Michael már a kezdet kezdetétől tudta, hogy az Orion bajban van. Már a harc elején hagyta magát beszorítani az aréna egyik sarkába. Mivel a gép nem rendelkezett ugróhajtóművekkel, nem is reménykedhetett benne, hogy sikerül megszöknie Bauer előrenyomuló Faltörője elől. Bauer megközelítette ellenfelét, mechje mind a hat félnehéz impulzuslézeréből vörös fénynyilak záporoztak. A heves energiavihar eltakarította az útból az Orion páncélzatát, és a sugarak mélyen az érzékeny belső szerkezetbe fúrták magukat. A Faltörőt ez az ellenállhatatlan páncéleltávolító erő tette halálos közelharci géppé, és a rajongók kedvencévé. Az Orion vadul rázkódott, ahogy a nyers energia alaktalan masszává olvasztotta giroszkopikus stabilizátorát. A hetvenöt tonnás monstrum egyik pillanatról a másikra elveszítette a gravitáció ellen vívott harcát, és minden kecsességet nélkülözve felborult. A föld is beleremegett a becsapódásba, és a következő pillanatban felgyulladtak a fények, megvilágítva a földre került Orion fölött magasodó Faltörőt.

A kép itt megállt - a Faltörő éppen diadalmasan a magasba emelte a karját. A harc zajai elhalkultak, ahogy bekeverték a felvételbe a külön rögzített ovációt, amely összekeveredett a hallgatóság tapsviharával.

- Nos, igen hatásos befejezést láthattunk - állapította meg Todd Richards, rutinosan visszazökkenve az élő interjúba. - És biztos vagyok benne, hogy a Steiner stadion rajongói is ugyanannyira élvezték, mint... - Richards elhallgatott, mert lassú, ütemes taps szakította félbe.

Michael folytatta a tapsolást, miközben Richards és a show sztárvendége kővé dermedve meredtek rá. Todd Richards egy pillanat alatt kapcsolt, és úgy tett, mintha ez is be lett volna tervezve. Voltaképpen be is volt. A stúdióban mindenki tudta, hogyan kell véget érnie az interjúnak.

- Talán nem ért egyet velem, Mr. Searcy?

Michael megvonta a vállát, de abbahagyta a tapsot. Kezét a nadrágja zsebébe süllyesztette, miközben hátradőlt a székében. Mivel a nagy torna első napján Bauer ellen fog harcba szállni, tudta, az ő szerepe a műsorban csupán annyi, hogy célpontot nyújtson Bauernek, fokozza a feszültséget és emelje a téteket. Nos, ha ezt akarják...

- Ó, kifejezetten szórakoztató volt, de nem nevezném valódi csatának - felelte Michael, miközben Jarman Bauer egyre komorabbá vált. Michael a kamera felé fordult, és elkapta a hármas számú felvevő mellett álló testőre pillantását. A nagy termetű férfi izmai megfeszültek, aztán biccentett.

Michael folytatta:

- Pofás fénytechnika, nulla taktika.

Richards felemelt kézzel szabott gátat Bauer dühös kitörésének, és ő maga kapta be a csalit.

- Mármint úgy érti, nulla taktika William Paulson részéről. Elvégre Mr. Bauer nyerte a párbajt, és önnel fog találkozni a nagy tornán. - Most már Richards is a kamera felé fordult, és megpróbálta visszanyerni az irányítást a beszélgetés felett. - Holnap lesz az első nap, kedves sportrajongók. A Solaris VII százhuszonnyolc legjobbja vág neki a hétnek, amely próbára teszi szívósságukat és szakértelmüket a nyílt besorolású arénákban.

Michael jeges tekintettel nézte Richardsot, aki szerencsére hagyott neki egy szabad utat.

- Pontosan a szakértelemről beszélek. Paulson a legrosszabb napján is jobb harcos Bauernél, még akkor is, ha már túl van a napi üveg Glengarry Reserve whiskyjén. - Csepegtetett egy kis információt a bulvársajtónak is.

A képernyőre mutatott, ahol még mindig a diadalmas Faltörőt mutatták.

- Ez nem csata volt, hanem tűzpárbaj. Bauer elképzelése a taktikai meglepetésről az, hogy tartogatja a félnehéz lézereit (melyekről még egy harmadik fokozatú solarai is tud), amíg látványosan ki nem tudja végezni az ellenfelét. A tény, hogy Paulson így belesétált a csapdába, arra enged következtetni, hogy a Steiner illetőségű istállók összefogtak, és nagyobb összeggel fogadtak a győztesre. - Cinkos kacsintással előrehajolt. - Mondd csak, Jarman, bejött a fogadás?

- Átkozott davionista! - Bauer talpra ugrott, kis híján a székét is feldöntötte. - Ki az ördögnek gondolod magad, Searcy? - Szemlátomást készen állt rá, hogy torkon ragadja Michaelt. Mindössze egy széles, alacsony, kiváló stratégiai érzékkel elhelyezett asztal állt a két harcos között. Nem véletlenül tették oda, minél jobban el akarták nyújtani a szitkozódási szakaszt.

Michael - "Viharos" Michael Searcy - soha nem ment el egy kihívás mellett, ezért ő is talpra ugrott. Előhúzta zsebéből ökölbe szorított jobb kezét, baljával pedig megragadta az asztal szélét, és félrependerítette az útból az akadályt. A bútor csattanva landolt a stúdió padlóján.

Bauer meglepetten pislogott; ő akarta félrerúgni az asztalt - valamivel később. Michael kihasználta a másik harcos döbbenetét.

- Valakinek, aki nem mulasztotta el Jaime Wolf stratégia és taktika előadásait az Outreach-en! - eresztett meg egy övön aluli ütést. Bauer fájdalmas arckifejezése (amely a képernyőkön is jól látszott, semmi kétség) hirtelen alaposan megváltoztatta az új információ pénzben kifejezett értékét. - De mit várhatnék el egy lyrántól?

Bauer előrelépett, mintha ütni készülne, de aztán elbizonytalanodott, és valamilyen jelet várva vendéglátójára nézett. Richards, aki máris sokkal többet kapott, mint amit várt, bölcsen félrehúzódott az útból, amíg a két harcos lerendezi a betervezett nézeteltérést.

- A lyrán pénznél többre van szükség ahhoz, hogy bajnok legyél - ingerelte Michael az ellenfelét. Mennyi kell vajon Jarmannek ahhoz, hogy nekitámadjon?

Bauer a jelek szerint úgy döntött, tartja magát a meglehetősen laza forgatókönyvhöz, és kissé hátrább húzódott, mintha még mindig ott lenne köztük az ütésváltást akadályozó asztal.

- Csak várj, amíg elkaplak az Ishiyamában! - fenyegetőzött. - Eltemetlek a Kő-hegység alá!

Elég ebből, határozott Michael. Ha tovább folytatják, az már komikusnak fog tűnni. Előrelépett, megragadta a nagyobb termetű férfit, és méterekkel hátrébb taszította.

- Gyerünk, Jarman! Nem kell várni! Itt az alkalom, földműves!

Nagyjából ez volt a terv. Richards a két harcos közé vetette magát. A stúdió széléről két megtermett biztonsági őr indult el, hogy lefogja a feleket: Michael és Bauer testőrei. A harcosok továbbra is átkozódva megközelítették egymást annyira, hogy egy képben legyenek Todd Richardsszal. A műsorvezető mindjárt szünetet rendel el, és következik a reklám. Legalábbis így kellett volna történnie.

Michael azonban kisiklott a testőr szorításából.

Jobb kezét felemelve előrelendült, és ökle nagyot csattant Jarman Bauer állán. Az ütés ereje hátralökte a mechharcost, aki eszméletlenül terült el a földön.

Néhány másodpercnyi bénult csend ereszkedett a stúdióra. Ez nem volt benne a forgatókönyvben. Todd Richards döbbenten meredt Bauerre, másodpercekig nem talált szavakat. Aztán jött a vágás, és Michael testőre betaszigálta védencét az egyik oldalfolyosóra. Végigmentek egy átjárón néhány díszletező munkás és kellékes között, és egy ajtón keresztül kijutottak az udvarra, ahol a délutáni esőben egy Avanti luxuslégpárnás várt rájuk.

Az Avanti sofőrje már nyitotta is a hátsó utasülés ajtaját. Michael egy pillanatra megtorpant, hogy integessen néhány rajongónak, akiket a biztonságiak tartottak vissza. Nagyrészt tinédzserek voltak, akik azért álltak a kijáratnál, hogy vethessenek egy pillantást kedvenc arénaharcosukra - vagy Michael esetében elüvölthessenek néhány cifra káromkodást. Az egyik lyrán fiatal egy félig telt üdítős palackot dobott felé, amely éles csattanással pattant le a szedán első lökhárítójáról.

Az adrenalintól még mindig pattanásig feszült Michael beszállt az autóba, szorosan mögötte a testőre. Kényelmesen elhelyezkedett a plüssbevonatú ülésen, miközben az Avanti felemelkedett légpárnáján, és kikanyarodott a járda mellől. A jármű gyorsan eltávolodott a tömegtől, beleveszett Szilézia utcáinak forgalmába. A testőr elfordította a hátrafelé néző ülést, hogy az autóban eddig rájuk váró méltóságteljes kinézetű férfi szemben legyen Michaellel.

Drew Hasek-Davion volt az, Michael főnöke. A jó negyvenes, túlsúlyos férfi sokkal inkább hasonlított egy régimódi rablólovagra, mint a Fekete Csillag istálló vezetőjére. Vékony, olajosan fénylő bajsza patkányszerű kinézetet kölcsönzött neki. Michael rávigyorgott, és várta az elismerést teljesítményéért.

- Mi volt az a "földművesezés"? - kérdezte Hasek-Davion élesen.

- Bauer németül földművest jelent - felelte Michael. - Egy napon belül rajta fog ragadni ez a becsmérlő csúfnév. Ráadásul solarani szleng is. A földműves olyan harcos, aki traktort vezet.

Drew azonnal vette a lapot.

- Vagyis az arénákhoz méltatlan csatamechet. Megfordítva tehát a földműves olyan harcos, aki méltatlan a csatamechjéhez. - Elismerően bólintott. Kivillantak sárgás fogai, de a mosoly szinte el is halt, mielőtt megszületett volna. - És az információ Paulson ivási szokásairól és Bauer kiképzési kudarcáról?

- Minden igaz, és saját zsebből fizettem értük.

Drew a homlokát ráncolta, de ismét bólintott.

- Kiváló előadás volt. - Ám nem tűnt túl meggyőzőnek. Sétapálcájának arannyal borított, oroszlánfejet mintázó fogantyúját a combjához ütögette. - A tervezést azonban rám kellett volna hagynia, Michael.

A harcos vállat vont; idegesítette Drew leereszkedő modora.

- Fogadni mernék az első napi részesedésemben, hogy Bauer legalább három százalékpontot veszített ebben a kis vitában.

Figyelte, ahogy Drew önelégültsége és mohósága küzd azzal a lehetőséggel, hogy esetleg őt ejtik át. A szedán időközben nyugatra kanyarodott a Narvik Streeten, és a Szilézia szektor átadta a helyét a darabokra szakadt Cathaynak. Hasek-Davion végül vállat vont.

- Csak akkor fogadok, ha beleszólásom van a végeredménybe.

- Vagyis szeret cinkelt lapokkal játszani.

- Ezért alkalmazom magát, fiam. - Drew hátradőlt a párnázott ülésen. - Ezt próbálja észben tartani! - Rövid szünetet tartott, hogy a kendőzött fenyegetés jobban üljön. - Szerencsére ismét megdolgozott a pénzéért, egyetlen ütéssel leterítette Mr. Bauert. Most már csak a holnapi dolgot kell lerendeznie. Mégpedig ugyanolyan gyorsan, ahogy ma is tette.

Michael úgy döntött, nem bocsátkozik vitába Drew-val arról, hogy ő birtokolja-e az Egyesült Világok favoritját. Személyesen ő találta és dolgozta ki Michael harcos személyiségét, felemelte a fiatalembert - vele együtt persze saját magát is -, és a Davionok támogatóinak nagy reménységévé tette őt a Solaris VII-en. A ma esti műsorhoz hasonló epizódok segítettek megszilárdítani a kialakított képet. Az ő kezében volt Michael szerződése, és a Solaris VII-en ez szinte egyet jelentett a birtoklással, ha egy pilóta harcolni akart. Márpedig Michael mást sem akart - elvégre ezért jött a játékok világára.

Sokkal felháborítóbb és sértőbb volt az a feltételezés, hogy Michel elveszítheti a csatát egy Bauer-féle harcosutánzat vagy bármelyik másik lyrán ellen. Nem fogja hagyni - nem hagyhatja -, hogy ez megtörténjen. Azzal veszélybe sodorna mindent, amiért az elmúlt három évben dolgozott. Nem, az első komolyabb összecsapására csak a harmadik napon kerül sor, amikor nagy valószínűséggel Evelyn Czernyvel kell megküzdenie a Bromley istállóból. Ő volt a legjobb, Marik kötődésű harcos, az általános rangsorban pedig a második helyen állt, öt pozícióval Searcy fölött. Ő problémát jelenthet. Ami pedig Bauert illeti...

- Az emberének sikerült szereznie egyet az új, könnyű Gauss-ágyúkból? - kérdezte Michael, Drew pedig bólintott. - Akkor lecseréljük a Sárkánytüzem Gauss-fegyverét a könnyebb változatra, kiszedjük az ECM-et, aztán beteszünk a gépágyúm helyére egy tizenkét centis Defiance Disintegratort. Bauer gyorsan közel fog jönni. Ehhez az egyhez ért, én pedig majd engedem. Aztán darabokra szedem azt a Faltörőt. - Mosolya nélkülözött minden jókedvet. Bauer már veszített, holnap csupán ennek a megerősítésére kerül sor.

Drew mintha elmosolyodott volna.

- Úgy látom, nem én vagyok ebben az autóban az egyetlen, aki szereti a cinkelt lapokat.

Michael oldalra billentette a fejét, mintha a választ fontolgatná, aztán az ülésre dobta az öklében szorongatott pénzérméket. Már jóval azelőtt elrejtette őket a kezében, hogy a stúdióbeli vita verekedéssé fajult volna. Csak egy kis extra biztosíték, hogy az ellenfél egyetlen ökölcsapástól elterüljön. A testőr elfordította a fejét, gondosan ügyelt rá, hogy semmit se lásson.

Drew Hasek-Davion felvonta a szemöldökét - más jelét nem adta meglepődésének -, és bólintott. Egyszer. Nagy elismerés volt ez a Fekete Csillag istálló tulajdonosától, aki mindig előbb kritizált, és csak azután dicsért. A harcost jó érzés töltötte el.

Michael felhorzsolódott jobb kezét masszírozva az ablak felé fordult, és kinézett az eső áztatta városra.

Voltak pillanatok, amikor kifejezetten szeretett itt lenni.

Létrehozás: 2007. március 13. 14:25:17

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20

Nyomtatási forma